ELINDULT A JEGYÉRTÉKESÍTÉS A BOCSKAI EMLÉKVERSENYRE

2025. 03. 05. (szerda) 17.37

Európa egyik legnagyobb hagyományú ökölvívótornáját rendezik meg a jövő héten Debrecenben, az immár 69. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt.

Tizenhárom ország majdnem 200 öklözőjének részvétele már biztos, és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban szinte hiánytalanul ringbe lép a magyar élvonal is. Az emlékverseny a hagyományos februári időpontról átcsúszott március idusára, a versenyt az idei évben március 11. és március 15. között rendezik meg.

Debrecenben 10 férfi és 10 női WB-súlycsoport küzdelmeit rendezik meg jövő keddtől szombatig.

• Felnőtt hölgyek: 48 kg, 51 kg, 54 kg, 57 kg, 60 kg, 65 kg, 70 kg, 75 kg, 80 kg és +80-kg

• A férfiak: 50 kg, 55 kg, 60 kg, 65 kg, 70 kg, 75 kg, 80 kg, 85 kg, 90 kg és +90 kg

A napi program keddtől csütörtökig mindennap 14, pénteken 13 órakor kezdődik. Ringbe lép a helyiek büszkesége, a tavaly Eb-ezüstérmes Bernáth Attila is. A döntőkre a nemzeti ünnepen, március 15-én 18 órától kerül sor, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

Belépőjegyet online a https://gofest.in/r7ON2D linken keresztül, illetve a verseny ideje alatt a helyszínen is tudnak majd váltani a látogatók. A napijegyek március 11-14. között 1200, a március 15-ei döntő napján 1900 forintba kerülnek. A belépés a 14 év alattiak és a nyugdíjasok számára ingyenes.

Részletes program

Március 10., 20:30 – Hivatalos sorsolás

Március 11., 14:00 – Nyitóünnepség

Március 11., 14:15 – Első versenynap

Március 12., 14:00 – Második versenynap

Március 13., 14:00 – Harmadik versenynap

Március 14., 13:00 és 16:00 – Negyedik versenynap a férfi elődöntőkkel, valamint a női

döntőkkel

Március 15., 18:00 – Ötödik versenynap a férfi döntőkkel

Helyszíni pénztárnyitás

március 11., kedd 13:00

március 12., szerda 13:00

március 13., csütörtök 13:00

március 14., péntek 12:00

március 15., szombat 17:00

A helyszínen készpénzes és bankkártyás fizetésre is lehetőség van. A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el.

A belépő megvásárlásával, illetve az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok területére történő belépéssel a látogató automatikusan elfogadja a Házirendet és az Általános Szerződési Feltételeket.


 




Cikk nyomtatása