Negatív mérleg a nyitányon

2024. 09. 02. (hétfő) 08.51

A DSI Debrecen labdarúgócsapatai közül a bajnoki rajton csak U19-es alakulatunk hagyta el győztesen a pályát, az U16 pedig egy pontot gyűjtött be.

U19

A Tiszavasvári otthonában indította az új szezont Jankovics Sándor együttese. Az első negyedórában a házigazdák akarata érvényesült, többször is veszélybe karült a kapunk, de Sinka Gábor bravúrjainak köszönhetően megúsztuk kapott gól nélkül ezt az időszakot. Az idő múlásával feljavult a játékunk, jóval harcosabban futballoztunk és ez meg is hozta eredményét, a 36. percben Szilágyi Sándor megszerezte a vezetést, majd gyors egymásutánban Orsó Árpád és Máté Bence triplázta meg az előnyünket még szünet előtt.

Fordulás után Keszler Benjámin villant és a 47. minutumban már 0-4 állt az eredményjelzőn. A Tisza-partiak próbáltak zárkózni, tették ezt hibáinknak köszönhetően sikerrel, a 69. percben faragtak a hátrányból, de Ötvös István hamar visszaállította a háromgólos különbséget. Azonnal válaszoltak a házigazdák, ám mielőtt elhihették volna, van keresnivalójuk, Czakó Ádám és Takács Tamás bevette a kapujukat. A végén még kozmetikázott a végeredményen a Tiszavasvári, így 3-7-es győzelemmel zártuk a bajnoki nyitányt.

MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 1. forduló

Tiszavasvári – DSI Debrecen: 3-7 (0-3)

DSI Debrecen: Sinka – Kerezsi, Juhász (Ötvös 46’), Keszler (Fejér 63’), Kapczy, Orsó (Gulyás 46’), Szilágyi (Pecséri 46’), Takács, Pistritu, Máté (Nagy Zs. 54’), Kocsis (Czakó 57’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Szilágyi 36’, Orsó 41’, Máté 42’, Keszler 47’, Ötvös 73’, Czakó 82’, Takács 83’

Jankovics Sándor: A végeredmény nem tükrözi híven a mérkőzés képét, ugyanis elég sok hibával játszottunk, negyedóra focival nyertünk. Az viszont örömteli, hogy szép gólokat szereztünk, viszont megmutatkozott, hogy rengeteg munka vár még ránk. A hibákat megpróbáljuk orvosolni, hogy hasonlóan jól szerepeljünk, mint az előző szezonban. A lényeg a győztes rajt, gratulálok a csapatnak!

U17

Városi derbi várt Selyem Nándor alakulatára a bajnoki nyitányon, ugyanis kezdésként a Bestrong együttesével csaptak össze. Az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült, több veszélyes támadást vezettünk, megvoltak a helyzeteink, de a befejezéseknél sorra rossz döntéseket hoztunk. A pallagiak előtt is adódtak lehetőségek, ám gól nem született az első játékrészben.

Szünet után viszont megszületett az első találat, azonban ezt az 50. percben a vendégek jegyezhették, hét minutum elteltével pedig kettőre nőtt a hátrányunk. Próbáltunk visszajönni a meccsbe, ám rendre hibáztunk a végjátékokban. A 80. percben végleg eldőlt a pontok sorsa, harmadszor is bevette kapunkat a Bestrong és mindhárom egységet bezsebelte.

MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 1. forduló

DSI Debrecen – Bestrong: 0-3 (0-0)

DSI Debrecen: Hydary – Sörlei, Nagy A., Gercsák, Kiss-Király, Salánki, Senk (Mucsányi 58’), Varga, Urgyán, Márton, Nagy L. (Kurucz 46’)

Edző: Selyem Nándor

Selyem Nándor: Nem játszottunk jól, ennek ellenére sok helyzetünk volt, már az első félidőben legalább három góllal vezethettünk volna, ha higgadtabbak vagyunk a befejezéseknél. A sok kimaradt lehetőség megbosszulta magát, ellenfelünk háromszor bevette a kapunkat, így pont nélkül zártuk az idei első párharcot.

U16

Lukács Ákos tanítványai is városi riválissal találkoztak a szezonnyitón, augusztus utolsó napján a Loki Focisulit fogadták. Kiegyenlített volt az első félidő, mindkét oldalon adódtak helyzetek, de a kapuk érintetlenek maradtak. A második félidő elején megszerezték a vezetést a piros-fehérek és ahogy telt az idő, kezdték elhinni, begyűjthetik a három pontot, ám a 85. percben Szabó Árpádnak köszönhetően, döntetlennel zártuk a párharcot.

MLSZ Regionális U16, Keleti csoport 1. forduló

DSI Debrecen – Loki Focisuli: 1-1 (0-0)

DSI Debrecen: Bíró – Tóth G., Bihari, Dely (Pásztor 86’), Lakatos (Kulcsár 53’), Kemecsei (Balog 53’), Filep (Baranyai 64’), Szabó G., Lehner (Szabó Á. 67’), Varga, Nagy L. (Katona 86’)

Edző: Lukács Ákos

Gólszerző: Szabó Á. 85’

U15

Győrösi Péter legénysége idén magasabb osztályban fog vitézkedni, a 2024-25-ös sorozatban erősebb csapatokkal fognak találkozni. Ezen alakulatok egyike az Ikarus, amely gárdával szombat délben csaptak össze. Jól indult számunkra a mérkőzés, ugyanis már a 10. percben megszereztük a vezetést, ekkor Milbik Máté volt eredményes. A vendégek ritmust váltottak, átvették a játék irányítását, nyomást helyeztek ránk és a félidő derekánál egyenlítettek, majd a 30. minutumban már náluk volt az előny. Öt perc múlva ismét bevették a kapunkat, így kétgólos hátrányból várhattuk a folytatást.

A térfélcserét követően sem változott a játék képe, a piros-kékek domináltak, ráadásul amint a második félidőben útjára indult a labda, háromra növelték a különbséget. Próbáltunk faragni a hátrányból, de nem tudtuk áttörni a Pest vármegyei védelmet. A 64. percben biztossá vált az Ikarus győzelme, ekkor 1-5 állt az eredményjelzőn. A végén még Pénzes Zoltán is betalált, így háromgólos vereséggel zártuk a szezon első meccsét.

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 1. forduló

DSI Debrecen – Ikarus BSE: 2-5 (1-3)

DSI Debrecen: Cseke – Szilágyi, Kovács (Mráz 76’), Sebők (Palágyi 41’), Pongrácz (Mizsik 50’), Pénzes, Magyari (Szabó 76’), Varga, Milbik (Horváth 76’), Tóth K., Bendik (Sipos 62’)

Edző: Győrösi Péter

Gólszerzők: Milbik 10’, Pénzes 76’

Győrösi Péter: Tudtuk, hogy idén jóval erősebb bajnokságban fogunk szerepelni, mint tavaly, a kiemelt osztályban erősebb csapatok vannak, mint a regionálisban. Ezzel szembesültünk is az első fordulóban, bár megszereztük a vezetést, de utána ellenfelünk került fölénybe és kihasználva hibáinkat megérdemelt győzelmet aratott.

U14

Szabó Imre ifjoncai a Mátészalka otthonában indították a szezont, amely gólzáporosra sikeredett. Az első félidőben kilenc találatot láthattak, akik a helyszínen tekintették meg a mérkőzést. Sajnos a házigazdák jegyezhettek többet, hatszor vették be a kapunkat, mi pedig csak hárommal tudtunk válaszolni. A második félidő elején zárkóztunk ugyan, de gyorsan kaptunk újabb három gólt, ezzel el is dőlt a mérkőzés. Kettőt faragtunk a hátrányból a hátralévő időben, ám a hajrában ismét megzördült a hálónk, így 10-6 lett a vége.

MLSZ Regionális U14 Alap Keleti csoport 1. forduló

Mátészalka – DSI Debrecen: 10-6 (6-3)

DSI Debrecen: Bóné (Madarász 41’) – Kovács, Tóth Ni., Fehér, Tóth Ná., Dubóczki (Minárcsik 65’), Aukszi (Tóth N. 65’), Illés (Tacsi 41’), Szűcs, Nagy R., Müller (Kiss Cs. 70’)

Edző: Szabó Imre

Gólszerzők: Illés 10’, Müller 13’, Tóth Ni. 17’, 45’, 58’, 75’




Cikk nyomtatása