Az eső sem moshatta el a 3x3-as olimpiai selejtezők sajtótájékoztatóját

2024. 05. 15. (szerda) 14.38

Szerda délután megtartották a debreceni 3x3-as olimpiai kvalifikációs tornák hivatalos sajtótájékoztatóját. A csütörtöktől vasárnapig tartó viadalon a férfi és a női ágon is tizenhat együttes vesz részt, közülük pedig három-három vívhatja ki az ötkarikás szereplés jogát.


Rendhagyó módon a Református Nagytemplom előtt felállított küzdőtéren tartották meg szerdán a 2024-es olimpiai kvalifikációs torna sajtótájékoztatóját, szokás szerint jelentős médiaérdeklődés mellett.

Óriási elismerést és rangot jelent Debrecen városának, hogy már második alkalommal rendezhetünk a kosárlabda 3x3-as szakágában olimpiai selejtezőt. Bízom benne, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is megtelnek majd a lelátók. 2015 óta töretlen az együttműködés a Nemzetközi Kosárlabda Szövetséggel, melynek köszönhetően a sportág egy ikonikus helyszínévé vált a Kossuth téri aréna. Talán nekünk is köszönhető, hogy ilyen mértékben fejlődött a 3x3 nemzetközi elismertsége. Sok sikert és kevésbé esős időt kívánok a csapatoknak; amint azt a mellékelt ábra bizonyítja, jól sikerültek az előkészületek. - mondta Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, utalva a médiaesemény első perceiben lezúduló esőre. Az időjárás valóban alaposan próbára tette a helyszínt, ám az tökéletesen állta a megpróbáltatásokat, a médiaesemény maximális biztonságban folytatódhatott.

- Három éve egy csodálatos út vette kezdetét azzal, hogy Tokio-ban a 3x3-as szakág első ízben képviseltethette magát az Olimpiai Játékokon. Annak az útnak is Debrecen volt a bevezető állomása, ahogyan a mostaninak is. Az ötkarikás selejtezők mindig különlegesek, hiszen a világ legrangosabb viadalára lehet belépőhöz jutni, minden adott tehát egy újabb sikeres hétvégéhez – nyilatkozta a másodikként felszólaló Maximiliano Palheiro, a FIBA 3x3 operatív igazgatója.

A helyi szervezőbizottság elnöke, Becsky István megnyugtatta a jelenlévőket, a szervezők akár a mostoha időjárási körülményekre is fel vannak készülve. Kihangsúlyozta továbbá Debrecen szerepét a szakág felemelkedésében.

Bízom benne, hogy az időjárás kegyesebb lesz hozzánk, de természetesen esőhelyszínnel is készültünk, mely az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lesz. Büszke vagyok arra, hogy gyakorlatilag együtt nőttünk fel a 3x3-as szakággal, s jutottunk az utcákról a létező legnagyobb színpadra, az Olimpiára. Nem szeretnék semmiféle terhet rakni csapatainkra, de szívből remélem, hogy ezúttal sikerülni fog a kijutás.

Három esztendeje a magyar női válogatott szívszaggató módon, egy utolsó másodperces kosárral esett el az ötkarikás részvételtől. Az együttes tagja, Papp Klaudia ismét nagy küzdelemre számít, a kívánt eredmények eléréséhez pedig a hazai közönség segítségét kérte.

Egy hónappal ezelőtt már nagyon közel voltunk a kvalifikációhoz, sajnos akkor nem sikerült kijutnunk Párizsba, de szerencsére van még egy esélyünk erre. Egy helyen változott a csapatunk, így a játékunk is más lesz, de a mögöttünk álló időszak elég volt arra, hogy felkészüljünk. Debrecenben mindig jó játszani, mindig nagy erőt ad az itteni közönség, de szükség is lesz rá, hiszen a mezőnyt tekintve a szezon eddigi legnehezebb tornáján kell kiharcolnunk a kijutást.

2021-ben a férfiak is közel jártak a tokiói repülőjegyhez, ám végül nekik sem jött össze a bravúr. A férficsapat centere, Ivosev Tamás most hiányérzet nélkül szeretné befejezni az eseményt.

A szokásosnál valamivel később kezdtük a felkészülést, de összességében jól állunk. Sokat számít, hogy mindannyian 3x3-aztunk már az idén, így igazából csak finomhangolásokat kellett végeznünk. Három éve egyetlen mérkőzésen múlt a kvalifikációnk, ebből kifolyólag van bennünk hiányérzet. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a hétvégén ünnepelhessünk.

Női alakulatunk csütörtök este 19 óra 20 perckor Izrael, míg 21 óra 35 perckor Hollandia legjobbjaival mérik össze tudásukat. A férfiak pénteken ugyanezen időpontokban Izraellel és Puerto Ricoval ütköznek meg.




Cikk nyomtatása