Már Debrecenben készülnek az olimpiáért harcba szálló magyar 3x3-as kosarasok

2024. 05. 13. (hétfő) 14.20

Debrecenből juthat ki az olimpiára a magyar férfi és a női 3x3-as kosárlabda-válogatott. A női csapat ma már az Oláh Gábor utcai sporttelepen edzett. A selejtezőtorna csütörtökön kezdődik. A főtéren szombat óta épül a csaknem ezer fő befogadására alkalmas lelátó.

Hétfőn elkezdte Debrecenben a felkészülést az olimpiai selejtezőre a magyar női 3x3-as kosárlabda válogatott. Nyolc fős kerettel készülnek, de a tornára csak négyüket nevezik: Böröndy Vivient, Papp Klaudiát, Szabó Fannit és Kiss Virágot. Utóbbi az egyik legjobb magyar center, de még soha nem játszott 3x3-as kosárlabdát. Ezúttal a sérült Beatrice Mompremier helyére került be. 

- Attól függetlenül, hogy ő új játékosunk, hamar beilleszkedett, nagyon érzi ezt a játékot. Már az első edzésünk után is úgy gondolom, hogy hamar összekovácsolódtunk a pályán. Izgatottan várjuk a tornát - mondta el a válogatott irányító, Papp Klaudia. A nyári párizsi olimpiára öt-öt férfi és női csapat már kvalifikálta magát, a fennmaradó három-három helyről a debreceni selejtezőtorna dönt. Mindkét magyar válogatott küzd a kvótáért.


- Először jussunk tovább a csoportból, mert az sem lesz egyszerű feladat, aztán majd utána gondolkodunk a többin. Az, hogy mi mit szeretnénk, egy dolog, a realitás pedig egy másik. Egyet tudunk megígérni és azt szerintem látni fogja, aki nézi a meccseket: a lányok mindent meg fognak tenni - fogalmazott Földi Attila.

A főtéren szombat óta épül a pálya, a selejtező torna csütörtökön kezdődik. A szervezési igazgató szerint időarányosan jól állnak: ha marad a napos idő, holnap délutánra akár el is készülhetnek. 

- Apró finomhangolások minden évben vannak, hogy komfortosabbá, szebbé tegyük a küzdőtér környékét is. LED-falakra és egyéb showelemekre lehet gondolni, de a csütörtöktől látogatók ezt majd már a helyszínen is megtapasztalhatják - mondta Kalmár Róbert szervezési igazgató.


A lelátó csaknem ezer fő befogadására alkalmas, a szervezők a magyar válogatottak részvétele miatt kiemelt érdeklődésre számítanak


Olimpiai selejtező csoportbeosztás (férfiak):
A-csoport: Litvánia, Svájc, Németország, Madagaszkár
B-csoport: Ausztria, Puerto Rico, Izrael, Magyarország
C-csoport: Franciaország, Kanada, Spanyolország, Egyiptom
D-csoport: Mongólia, Belgium, Japán, Lengyelország


Olimpiai selejtező csoportbeosztás (nők):
A-csoport: Németország, Lengyelország, Ukrajna, Tunézia
B-csoport: Kanada, Litvánia, Csehország, Chile
C-csoport: Spanyolország, Japán, Egyiptom, Mongólia
D-csoport: Magyarország, Hollandia, Olaszország, Izrael


Magyar mérkőzések:


Május 16. csütörtök
19:20 Magyarország – Izrael (női)
21:35 Magyarország – Hollandia (női)


Május 17. péntek
19:20 Izrael – Magyarország (férfi)
21:35 Magyarország – Puerto Rico (férfi)


Május 18. szombat
20:45 Olaszország – Magyarország (női)
21:35 Ausztria – Magyarország (férfi)




Cikk nyomtatása