Debrecenből juthatnak ki az olimpiára a 3x3-as magyar válogatottak
2024. 05. 08. (szerda) 08.19A női kézilabda válogatott sikere után újabb sportágban vívhatják ki a magyar nemzeti csapatok az olimpiai részvételt Debrecenben, hiszen május 16. és 19. között a Kossuth téren felállított arénában küzd meg egymással a 3x3-as világelit az ötkarikás indulásért.
2021 után második alkalommal rendezhet olimpiai kvalifikációs tornát Debrecen a kosárlabda 3x3-as szakágában. Három esztendővel ezelőtt a magyar válogatottak csak egy hajszállal maradtak le Tokióról, hiszen a debreceni Medgyessy Dórával felálló női csapat szívszorító küzdelemben, egy utolsó másodperces kosárral kapott ki a döntőben, de férfi csapatunk is csak a mindent eldöntő fináléban vérzett el. Utóbbi tény annak tudatában még inkább fájó, hogy az ötkarikás játékok után a debreceni tornát megnyerő Belgiumot - a kvalifikáció során elkövetett csalások miatt - utólag kizárták.
Az élet úgy hozta, hogy a sportág történetének második olimpiájára ismét Debrecenből próbálhatnak meg kijutni nemzeti csapataink, igaz, a szakág rohamos fejlődésének köszönhetően várhatóan jóval nehezebb dolguk lesz. A hölgyeknek egy kísérletük már volt a párizsi részvétel kiharcolására, azonban a Hong Kongban megrendezett tornán a csoportgyőzelmet követően az elődöntőben kikaptak a későbbi győztes Azerbajdzsántól.
Az olimpiára mindkét nemnél öt nemzet már kvalifikálta magát, a férfiaknál az Egyesült Államok, Kína, Szerbia, Lettország, Hollandia, míg a hölgyeknél a Franciaország, Kína, Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Ausztrália ötös már megváltotta repülőjegyét Párizsba. Debrecenben a fennmaradó három-három hely sorsa dől majd el, melyért négy napon keresztül 16-16 csapat küzd meg egymással. A magyar női válogatott egy helyen változtatott keretén a legutóbbi selejtezőtornához képest, Papp Klaudia, Böröndy Vivien és Szabó Fanni mellett ezúttal Kiss Virág lesz a csapat tagja. A férfiaknál az egykoron a DEAC-ban is megforduló Ivosev Tamás mellett Demeter Attila, Komma László és Uros Rosics harcolhat majd az olimpiai részvételért.
Debreceni 3x3 Olimpiai selejtező résztvevői:
Nők: Németország, Kanada, Spanyolország, Magyarország, Hollandia, Japán, Litvánia, Csehország, Egyiptom, Olaszország, Ukrajna, Izrael, Mongólia, Chile, Tunézia.
Férfiak: Litvánia, Franciaország, Mongólia, Belgium, Ausztria, Svájc, Németország, Puerto Rico, Kanada, Lengyelország, Spanyolország, Izrael, Egyiptom, Magyarország, Madagaszkár.
Cikk nyomtatása