Későn ébredt a Team Debrecen

2024. 04. 02. (kedd) 20.53

Látványos kosárlabdát és színvonalas játékot hozott a debreceni Ifjúsági Kosárlabda Bajnokok Ligája első játéknapja. A Team Debrecen ugyan nagyot hajrázott a végső győzelemre is esélyesnek tartott Rytas Vilnius ellen, ám a litvánok végül megérdemelt 11 pontos győzelmet arattak.


Kedden elrajtolt a Debrecenben első alkalommal megrendezett Ifjúsági Kosárlabda Bajnokok Ligája. A torna nyitómérkőzésén a cseh Nymburk egy kiegyenlített első félidő után átgázolt az AEK Athénon, s végül 35 ponttal verte a görög sztárcsapat legjobb tizennyolc év alatti tehetségeit. A második összecsapáson is cseh győzelem született, az első húsz perc során mindössze 24 pontot dobó Opava a fordulás után fokozatosan átvette az irányítást, s nagy hajrában végül 60-55-ös sikert aratott a német Ludwigsburg felett. A nap harmadik találkozóját a Galatasaray kezdte jobban, ám a folytatásban az Oldenburg védekezése valósággal megfojtotta őket, így az első összecsapáshoz hasonlóan ezúttal sem maradtak izgalmak a végére, a németek 21 ponttal bizonyultak jobbnak.

Estére az A-csoport küzdelmei maradtak, elsőként a Team Debrecen néven induló U18-as magyar válogatott csapott össze az előző kiírás bronzérmesével, a Rytas Vilnius gárdájával. Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, magyar részről elsősorban Kékesi és Rosta voltak aktívak támadó oldalon. A negyed derekán ritmust váltottak a vendégek, egy 11-2-es rohanással magabiztos előnyt építettek ki, így tíz perc játék után kilenc pontos litván vezetést mutatott az eredményjelző (25-16). A második negyed kezdetén hamar kétszámjegyűre hízott a differencia, de Varga és Angyal kosarainak köszönhetően átmenetileg állandósult a tíz pont körüli különbség. A nagyszünethez közeledve azonban újra a Rytas akarata érvényesült, a csapatjátékon érződött, hogy ők a válogatottal ellentétben hétről-hétre együtt készülnek. Lukácsi szép zsákolásával és Rosta triplájával ugyan sikerült valamelyest faragni a hátrányból, de az öltözőbe így is 43-28-as litván vezetéssel mehettek a csapatok.

A fordulás után sem változott a játék képe, a Vilnius kemény védekezésére alapozva gyors támadásokat vezetett, folyamatosan növelték fórjukat, Kriznauskas zsákolása után pedig a 25. percre látszólag el is dőlt a találkozó (59-33). Pethő Ákos tanítványai azonban nem így gondolták, egy taktikai szünetet követően sikerült rendezni a sorokat, Kékesi és Rosta vezérletével húszon belülre zárkóztak a negyedik felvonás kezdetén, sőt Márkus hárompontosa és Rosta gyorsindítás kosara után már a litvánok voltak kénytelenek időt kérni (63-50).

Kékesi Kolos a folytatásban is elemében volt, nyolc pontot szerzett sorozatban, így a végjátékhoz közeledve már egyszámjegyűre csökkent a különbség. A felzárkózás érthető módon nagyon sokat kivett a magyar fiatalokból, így a hajrában már nem volt reális esélyük a fordításra, de a 77-66-os végeredmény és a második félidőben mutatott játékuk mindenképpen bizakodásra adhat okot a torna hátralévő részére. A csoport másik mérkőzésen a szerdai ellenfél, a Lenovo Tenerife igazolta, hogy nem véletlenül tartják őket is a végső győzelemre esélyesnek, a spanyol sztárcsapat tükörsimán verte a görög Promitheas Patrast. 


Rytas Vilnius – Team Debrecen 77-66 (25-16, 18-12, 20-14, 14-24)

Team Debrecen: Lukácsi 10/3, Kékesi 16/9, Rosta 20/6, Keller, Angyal 7 csere: Flasár, Tallos 5/3, Varga 2, Mezőfi, Szita, Palotai 3, Márkus 3/3.

vezetőedző: Pethő Ákos


Ifjúsági Kosárlabda Bajnokok Ligája, 1. nap eredmények:

BA Nyburk (cseh) – AEK Athén (görög) 115-80

Porsche BBA Ludwigsburg (német) – BK Opava (cseh) 55-60

Galatasaray (török) – Baskets Oldenburg (német) 56-77

Rytas Vylnius (litván) – Team Debrecen77-66

Lenovo Tenerife (spanyol) – Promitheas Patras (görög) 87-41

2. nap menetrend:

11:00 AEK Athén (görög) – Igokea (bosnyák)

13:30 BK Opava (cseh) – Tofas Bursa (török)

16:00 Baskets Oldenburg (német) – Hapoel Jerusalem (izraeli)

18:30 Promitheas Patras (görög) – Rytas Vilnius (litván)

21:00 Team Debrecen – Lenovo Tenerife (spanyol)





Cikk nyomtatása