Újra 3x3 olimpiai selejtezőt rendezhet Debrecen

2023. 11. 29. (szerda) 11.45

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) szerdán reggel bejelentette, hogy a párizsi olimpia utolsó selejtezőjét Magyarország rendezheti meg a kosárlabda 3x3 szakágában. Az eseményre 2024. május 23-26. között kerül sor Debrecenben.

A tokiói debütálást követően Párizsban is szerepel a nyári olimpiai játékok programjában a 3x3. A legutóbbi ötkarikás versenyhez hasonlóan ezúttal is 8-8 nemzet kvalifikálhatja magát nemenként a tornára, a házigazda franciák mellett pedig a világranglista első három helyezettje szerzett már kvótát: a férfiaknál Szerbia, az Egyesült Államok és Kína, a hölgyeknél pedig egyelőre csak utóbbi kettő válogatott, hiszen a franciák rendezőként is jogot szereztek.

A fennmaradó helyekért három kvalifikációs tornát írt ki a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, az első helyszíne még nem ismert, a második Japánban, Utsunomiyában lesz, míg a harmadik, s egyben legtöbb kvótát garantáló utolsó torna házigazdája Debrecen lesz. Női válogatottunknak két esélye is lesz a kijutásra, hiszen az első tornán Hollandia, Azerbajdzsán, Egyiptom, Mongólia és Chile válogatottjaival csapnak majd össze. Amennyiben nem sikerülne a kvalifikáció, a cívisvárosban a férfiakkal egyetemben még mindig kiharcolhatják maguknak a párizsi részvétel jogát.

Mint ismert, 2021-ben a debreceni Kossuth téren már rendeztek olimpiai selejtező tornát, ahol mind a férfi, mind a női csapatunk csak egy hajszálnyira volt a kijutástól. Medgyessy Dóráék egy utolsó másodperces kosárral maradtak le Tókióról, míg Ivosev Tamásék az utólag az olimpiáról csalás miatt kizárt Belgiumtól kaptak ki a döntőben. A magyar válogatottaknak ezúttal még nagyobb esélye lehet a kijutásra, hiszen a 16 csapatos tornán ezúttal három kvóta is gazdára talál majd a Nagytemplom előtt.




Cikk nyomtatása