35 évesen is aranyérmes Verrasztó Dávid

2023. 11. 04. (szombat) 08.25

Nem tudja elengedni az úszást – meglehet, az úszás sem akarja elengedni őt: Verrasztó Dávid 35 esztendősen másolta Jakabos Zsuzsanna bravúrját, és 20 évvel első rövidpályás bajnoki címe után még mindig a legjobbnak bizonyult, ráadásul ő egyéniben, miután megnyerte a 200 méteres mellúszást.

2003-ban még a Hajós-fedettben rendezték a rövidpályás ob-t, amely inkább hasonlított egy utánpótlás seregszemlére, miután a válogatottak az előző heti, dublini Eb után nem álltak rajtkőre – viszont a bajnokok között olyan nevek tűntek fel, mint Gyurta Dániel (400 gyorson is!), Hosszú Katinka, továbbá Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Dávid. Az akkor 14-15 éves ifjakra kevés figyelem jutott – az azóta eltelt két évtizedben annál több, és csodálatra méltó, hogy Jakabos és Verrasztó még most is itt úszik Debrecenben. Sőt, Zsu újabb győzelemhez segítette a győriek gyorsváltóját, míg Dávid 35 esztendősen hajrázta le a nála tíz évvel fiatalabb Kutasi Mátét, míg a többiek… Nos, a másik hat finalista még meg sem született, amikor Dávid megnyerte a 400 vegyest egy hideg decemberi estén a Margitszigeten.

Nem mintha a magyar úszósport egyik legnagyobb harcosa negyed pillanatra elmosolyodott volna a sokadik bajnoki címét követően. Már azzal sem viccelődött, hogy „aputesttel” úszott (néhány éve hozta ezt be, a dereka környékén csoportosuló extra kilókra utalván), a győzelmet elintézte annyival, hogy ne gondolja senki túl, 2:06 a legjobbja 2016-ból, attól öt másodperccel maradt el (tény: Gyurta Dániel még mindig érvényes rekordja a 15 évesek korcsoportjában két másodperccel jobb Dávid győztes idejénél). S bár aki csak szembejött vele a melegítőmedencénél, mindenki gratulált, ő pusztán a fejét csóválta, zsörtölődött, edzőjének, Virth Balázsnak is előadást tartott, hogy mennyivel előrébb kellene tartania. Még egyszer: 35 évesen…

Amúgy húsz éve 4:18-as idővel lett első négyvegyesen – ez még ma is jó lett volna a hetedik helyre; az újabb parádés úszással előrukkoló Sárkány Zalán önmagát is meglepve, 4:05-tel tükörsimán előzte az eddigi honi aranyvárományosokat, Zombori Gábort és Holló Balázst.

Németh Nándor is kivágta a rezet, a 100 után 200-on is győzött, nem is rossz idővel – igaz, a túloldalon Márton Richárd is tepert rendesen, és végül csak 7 századdal maradt le a bajnok mögött. Németh aztán még 50 pillangón is bejött harmadiknak a remeklő Szabó Szebasztián mögött, majd nagy fölénnyel hozta be aranyéremre a BVSC 4×100-as gyorsváltóját, úgyhogy a kollekciója immár 10 éremnél tart (5-2-3).

A hölgyeknél visszatért a rajtkőre Kapás Boglárka, és rögtön aranyéremig tempózott 400 vegyesen, ráadásul kifejezetten biztató idővel. Kétszáz gyorson Pádár Nikolett aratott könnyed sikert, azaz a 200-400 duplát megcsinálta (akárcsak a junior Eb-n) – Békési Eszter pedig a 100 után a 200-at nyerte meg mellúszásban, míg Komoróczy Lora Fanni az ötven hát után a kéthosszos pillangózás elsőségét húzta be.

A 3. nap bajnokai

Férfiak

200m gyors: Németh Nándor (BVSC-Zugló) 1:43.79

50m pillangó: Szabó Szebasztián (Győri Úszó SE) 22.48

200m mell: Verrasztó Dávid (FTC) 2:11.20

400m vegyes: Sárkány Zalán (Kőbánya SC) 4:05.35

4x100m gyorsváltó: BVSC-Zugló 3:12.85

(Magda Boldizsár, Bóna Benedek, Kovács Benedek, Németh Nándor)

Nők

200m gyors: Pádár Nikolett (Szegedi ÚE) 1:54.10

50m pillangó: Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim) 26.37

200m mell: Békési Eszter (BVSC-Zugló) 2:23.81

400m vegyes: Kapás Boglárka (UTE) 4:33.49

4x100m gyorsváltó: Győri Úszó SE 3:41.83

(Lakó Dorina, Pózvai Kiara, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna)

Nyilatkozatok

Verrasztó Dávid, aranyérem, 200m mell

„Nem kell ezt túlgondolni, jó messze voltam a legjobbamtól, ami 2:06, a fordulók után úgy néztem ki, mint aki megáll. Az a baj, hogy az utóbbi hetekben bezuhant a formám, és nem értem, miért. Ez az ob csak a terhelésről szól, nagypályán négyvegyesen kellene valami normálisat csinálnom az év végéig, amiből látom, hogy még lesz értelme próbálkoznom jövőre.”

Kapás Boglárka, aranyérem, 400m vegyes

„(Virth) Balázs kérte, hogy erre a négy és fél percre tegyem félre a betegségemet, és ez sikerült. Félreértés ne essék, nem hajszolt bele az úszásba, tegnap volt hőemelkedésem, ki is hagytam a délutánt, bár itt voltam az uszodában, most már minden normális, csak nem érzem annyira jól magam. Viszont nagyon akartam látni, mit tudok, és nagyon örülök, hogy 4:33-at jöttem – amikor igazán jól ment az úszás rövidpályán, például évekkel ezelőtt az ISL-ben, akkor úsztam ilyen időket, szóval ez nagyon biztató.”

Sárkány Zalán, aranyérem, 400m vegyes

„A négyszáz gyors kicsit kivett belőlem, úgyhogy csak jól akartam érezni magam, ebből lett egy ilyen örömúszás. Nem gondoltam volna, hogy ennyit tudok jönni, 4:10-re gondoltam, azért ez a 4:05 még engem is meglepett. A mell korábban is az erősségemnek számított, amikor a négyvegyesre készültem, ebből maradt mostanra is – pillangón amúgy is meghaltam picit, szóval tudtam, hogy mellen vissza kell hoznom valamit. A végén éreztem, hogy Zombi (Zombori Gábor) jön fel, úgyhogy hajráztam egyet gyorson, boldog vagyok, hogy így sikerült.”

Németh Nándor, aranyérem, 200m gyors

„Az volt a terv, hogy elkezdem, mert tiszta vízen akartam menni, ameddig csak lehet, aztán megnézzük, meddig tart ki a lendület – végül nagyjából megmarad a végéig. Nem gondoltam volna, hogy összejön egy 1:44-en belüli idő, mert azért megint akadt egy hónap, amikor elég sokat voltam beteg – örülök, hogy így sikerült ez a szám. (Márton) Ricsit nem láttam a kettesen, ugye, elég messze voltam tőle a hetesen, ha egymás mellett úszunk, nagyobb csata is lehetett volna, még jobb idővel.”

Pádár Nikolett, aranyérem, 200m gyors

„Most az volt a terv, hogy rögtön az elejétől megindulok, aztán meglátom, meddig bírom – örülök, hogy végig sikerült, és így meglett az új egyéni csúcs. Most elmegyünk három hétre Törökországba edzőtáborozni, remélem, még jobb formába kerülök az Európa-bajnokságig.”

Békési Eszter, aranyérem, 200m mell

„Az aranyéremnek örülök, az időnek kevésbé – két éve országos csúcsot úsztam az ob-n, ettől most eléggé elmaradtam.”

Szabó Szebasztián, aranyérem, 50m pillangó

„Ugyanazt tudom mondani, mint a gyors után – azért ez még messze van attól, amire azt mondom, hogy az igazi. Négy hét még az Európa-bajnokság, addig lehet erősödni, gyorsulni, azaz van idő, de érzésre nem volt rossz ez az ötven.”

Komoróczy Lora Fanni, aranyérem, 50m pillangó

„Kicsit kettős érzéseim vannak, mert a maival is úgy vagyok, mint a háttal: valamiért nem megy a délutáni versenyzés, jobban vissza kell ebbe rázódnom. Örülök az aranyéremnek, meg az egyéni csúcsnak – a verseny szorosabb volt, mint vártam, de erről szól az ötven méter.”

Forrás és fotó: musz.hu




Cikk nyomtatása