Így kell kezdeni!
2023. 09. 18. (hétfő) 23.54A DSI Debrecen U15-ös lány és fiú kézilabda csapata is két-két győzelemmel indította a pontvadászatot, így sikerélményekkel gazdagodva készülhetnek a következő fordulóra.
A lányok Csenger, míg a fiúk Nádudvar felé vették az irányt, hogy a 2023-2024-es bajnokságban először pályára lépjenek. Milánik Zoltán tanítványai a Szatmár USE Fehérgyarmat ellen félidőben már 16 góllal vezettek, a különbséget pedig a lefújásig tovább tudták növelni. Kis pihenő után a hazai Csenger következett, akik már nehezebb falatnak bizonyultak. A szünetben 13-12 volt ide, a végén viszont már nem kellett izgulnunk, a 11(!) találatig jutó Bodolai Blanka vezérletével második győzelmüket is megszerezték a lányok 28-22-re.
A fiúk is hozták a kettőből kettőt, megjegyzendő, a DEAC elleni ütközetre ezúttal is ráillett a ,,városi derbi” kifejezés. 2-1-re a fekete-fehérek vezettek, ám a zsinórban szerzett hat DSI Debrecen góllal már Nagy-Márkus Peónia csapata volt fórban (7-2). De volt még csavar ebben a meccsben, félidőben ugyanis újra a DEAC vezetett 14-12-re. A folytatásban 16-16-nál jött egy újabb 6-0-s DSI roham, ami a végeredmény szempontjából döntőnek bizonyult, hiszen 26-23-as győzelemmel kezdett csapatunk. Az örömteli siker után gyakorlatilag lendületből a másodikat is behúzták a Balmazújváros ellen.
Eredmények:
LU15 II. osztály Csenger, Városi Sportcsarnok
DSI Debrecen – Szatmár USE Fehérgyarmat 48:12
DSI Debrecen – Csenger VKC 28:22
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A Fehérgyarmat csapata hamar feladta a mérkőzést, amit a végeredmény is jól mutat. A Csenger már keményebb dió volt, de ezt tudtuk is. A végén 28-22-re diadalmaskodtunk. Nagyon jó volt a védekezésünk, a támadásban pedig amiket gyakoroltunk azok rendre ültek. A Csenger ellen nagyon oda tették magukat a lányok védekezésben, ezzel nyertük meg a mérkőzést. Nagy gratuláció mindenkinek!!!
FU15 II. osztály Nádudvar, Sportcsarnok
DSI Debrecen – DEAC 26:23
DSI Debrecen – Balmazújváros 35:20
Vezetőedző: Nagy- Márkus Peónia
Nagy-Márkus Peónia: A DEAC ellen magabiztosan, taktikusan kezdtük a játékot, védekezésben és támadásban is fegyelmezettek voltunk, majd jött a fáradtság miatti pontatlanság. A félidei kétgólos hátrányt sikerült visszafordítani öt percen belül, magunknak nehezítettük meg a mérkőzést, a hibákból tanulunk. A második mérkőzést a Balmazújvárossal játszottuk, álmosan kezdtünk, de az irányítás végig a mi kezünkben volt. Tudtuk gyakorolni azt, ami majd a jövőben előnyére lesz a csapatnak a nehezebb ellenfelek ellen. Összességében elégedett vagyok a teljesítménnyel.
Cikk nyomtatása