Fogynak a kiadó helyek a negyeddöntőkben
2023. 09. 01. (péntek) 22.58A férfi és a női vonal továbbjutóit összesítve nyolc nemzet válogatottja már a pénteki játéknapon bebiztosította részvételét az U18-as világbajnokság egyenes kieséses szakaszában, míg a magyar lányok Brazília legyőzésének köszönhetően a „halálcsoport” negyedik pozícióját megszerezve búcsúztak a küzdelmektől.
A pénteki események tükrében mindkét vonalon egyre inkább kikristályosodni látszik a negyeddöntők mezőnye, ugyanis négy női és négy férfi csapat immáron biztosan ott lesz majd a legjobb nyolc között. A hölgyek oldalán a D-jelű ötösben a lengyel-mongol párharc ígérkezett a legérdekesebbnek, s a csoportdöntő nem is okozott csalódást; a rangadót mindössze egyetlen egységgel, de az európaiak nyerték. Ekkorra persze már Mongólia együttesének sem kellett izgulnia a továbbjutást illetően, hiszen a kelet-ázsiaiak korábban magabiztosan verték Thaiföld válogatottját. A lengyeleknek a rangadó behúzását követően még egy sikerre azért szükségük volt a csoportelsőséghez, amit ezt könnyedén megszerezték Malajzia ellenében.
A német-francia ütközetek bármilyen sportban presztízscsatának számítanak, s nem alakult ez máshogy Debrecen főterén, a 3x3-as világbajnokság B-csoportjában sem – pláne, mivel a két ősi rivális szintén az egyenes kieséses szakaszba kerülésért feszült egymásnak. A lengyel-mongolhoz hasonlóan ez a derbi is igazolta az előzetes elvárásokat; bár a franciák szinte az első pillanattól az utolsóig kontrollálták a találkozót, ám végül csupán Lilou Thevenet 16 másodperccel a lefújás előtt elsüllyesztett duplájának köszönhették diadalukat.
Ugyanezen kvintettben kapott helyet a magyar válogatott is. Földi Alexandra tanítványai két vereséggel a hátuk mögött érkeztek meg péntekre, ennek értelmében vérmes reményeket már nem táplálhattak a továbbjutást illetően. Varga Napsugáréknak azonban eszük ágában sem volt cserben hagyni a lelkesen szurkoló cívisvárosi publikumot, sőt, úgy vágtak neki a Brazília elleni összecsapásnak, mintha csak a finálé lett volna. Igaz, a találkozó feléig a dél-amerikaiak diktálták a tempót, 8-7-nél viszont fordítottak a házigazdák, és innentől kezdve már nem engedték ki az előnyt a kezeik közül. Pénteki második ellenfelük viszont nagyobb falatnak látszott, lévén a torna egyik favoritja, az Egyesült Államok gárdája várt Tózer-Nemes Boglárkáékra. A mieink összességében remekül helyt álltak, a végjátékban négy pontnyira meg is közelítették a tengerentúliakat, ellenben a csoda sajnos elmaradt. Összességében viszont mindenképpen megérdemelten zúgott a taps a lelátókról, a Földi-lányok emelt fővel búcsúztak a VB-től.
A B-csoportban estére már csak a továbbjutók sorrendje maradt kérdéses, de az sem sokáig; az Egyesült Államok válogatottja domináns játékot bemutatva tükörsima győzelmet aratott Franciaország ellen. Két negyeddöntős párharc tehát már kialakult – vasárnap USA-Mongólia és Lengyelország-Franciaország mérkőzéseket rendeznek a női vonalon.
A férfiak ágán is a B és a D jelű különítményekben rendeződött az együttesek sorsa. Szlovénia számára Észtország felülmúlása jelentette a kulcsot a továbbjutáshoz, Karmo Kliknek és társainak ezáltal még a Brazília elleni fiaskó is belefért, hiszen ezzel együtt is a csoport élén végeztek. Mivel Marokkó nem tanúsított érdemi ellenállást Észtországgal szemben, az észtek a második hellyel vigasztalódhattak – leginkább a szerbek bánatára, akik hiába verték meggyőző fölénnyel előbb Brazíliát, majd Marokkót, kiszorultak a negyeddöntő mezőnyéből. A szerbekére hajazott India helyzete is, Harsh Dagarék Izrael megfricskázását követően bánhatták csak igazán gyenge rajtjukat. Így ugyanis a Lettország ellen nagy küzdelemben javítani tudó izraeliek kaparintották meg az ötös trónját, míg mögöttük az ukránokat két vállra fektető lettek masíroztak be a legjobb nyolc közé. Az eredmények értelmében két párharc összetételét már az uraknál is tudjuk: Szlovénia Lettországgal, Izrael Észtországgal nézhet farkasszemet az egyenes kieséses szakaszban.
U18-as 3x3 világbajnokság, Debrecen
A pénteki játéknap eredményei:
Nők
Mongólia-Thaiföld 21-15
Taiwan-Malajzia 21-10
Lengyelország-Mongólia 12-11
Taiwan-Thaiföld 21-20
Lengyelország-Malajzia 20-9
Franciaország-Németország 21-19
MAGYARORSZÁG-Brazília 17-13
Egyesült Államok-MAGYARORSZÁG 21-16
Németország-Brazília 21-13
Egyesült Államok-Franciaország 21-12
Férfiak
Szlovénia-Észtország 21-16
Szerbia-Marokkó 22-11
Szerbia-Brazília 22-10
Észtország-Marokkó 22-10
Brazília-Szlovénia 21-19
Lettország-Ukrajna 21-15
India-Izrael 21-19
Kirgizisztán-Ukrajna 21-20
Izrael-Lettország 22-19
India-Kirgizisztán 21-7
Cikk nyomtatása