Argentínát is legyőzte a magyar válogatott

2023. 06. 25. (vasárnap) 19.46

Második mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a debreceni U19-es világbajnokságon, így eldőlt, hogy másodiknál rosszabb helyen nem végezhet négyesében, sőt kedden a csoportelsőségért játszhatnak majd Hegedűs Brúnóék a törökök ellen.

Jól indult a magyar válogatott számára története első világbajnoksága, hiszen a nyitónapon rögtön meg is szerezték első győzelmüket, ráadásul nem is akárhogyan, Dél-Koreát magabiztos játékkal 26 ponttal verték Váradi Kornél tanítványai. Argentína számára viszont vereséggel indult a torna, hiszen az eb ezüstérmes törököktől viszonylag sima vereséget szenvedtek, de ennek ellenére is őket tartották előzetesen esélyesebbnek a mieink ellen.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, Csendes hárompontosaira a vendégek két távolival és egy kettő plusz egyes akcióval válaszoltak. Cseh révén zárkóztak a mieink, ám ezt követően mindkét gárda megtorpant, így sokáig 8-9-et mutatott az eredményjelző. A negyed hajrájában Rodrigez révén Argentína törte meg hamarabb a kosárcsendet, de a hazai kosárra sem kellett sokat várni, Tóth közelije és Csuti büntetője után ismét egyenlő volt az állás. A negyedet Trouet centermunkája zárta, így tíz perc játék után két pontos előnyben voltak a kékmezesek (11-13).

A folytatásban sem változott a játék képe, rengeteg üres helyzet maradt ki, Hegedűs büntetői és Schmera triplája után azonban újra a mieinknél volt az előny. Hiába fordítottak átmenetileg a vendégek, Csendes és Schmera ismét betalált kintről, így a játékrész felénél kénytelenek voltak időt kérni (22-17). A rövidszünet után is tovább robogtak Meszlényiék, stabil védekezésükre alapozva gyors támadásokat vezettek, így pillanatok alatt kétszámjegyűre hízott a differencia (29-19). A nagyszünethez közeledve kezdtek magukra találni a dél-amerikaiak, melyben azért az is szerepet játszott, hogy a játékvezetők finoman fogalmazva sem fújtak hazai pályát, így egy 2-14-es etapnak köszönhetően ők mehettek előnnyel az öltözőbe.


A második félidő is egy Csendes hármassal indult, melyre a vendégek három gyors kosárral válaszoltak. Hiába centerezett szépen Csuti, a Váradi legénység érezhetően sokkal idegesebben játszott, mint a szombati napon, a hibákat rendre megbüntető argentínok pedig köszönték szépen nyolc egységgel megléptek (36-44). Gyors időkérés után Hegedűs lépett ellő, a DEAC erőcsatára két triplát is a helyére küldött, sőt Csuti horogdobása után már újra egyenlő volt (48-48). Az utolsó megmozdulás azonban Giovannetti nevéhez fűződik, a bedobó gyönyörű visszalépős távoliját követően újra ők jártak előrébb.

Csuti közelije után ismét a játékvezetés került főszerepbe, de a debreceni publikum által hajtott magyarokat ez sem zavarta meg, s hősies játékkal tapadtak ellenfelükre. Öt perc volt már csak hátra, amikor Hegedűs harmadik hármasát is bedobta, sőt két büntetőjével a vezetést is sikerült átvenni (60-58). Hiába kértek időt a vendégek, előbb Hajdú, majd Csendes szaladt végig egy szerzett labdával, a hétpontos előnynek köszönhetően pedig karnyújtásnyira került a győzelem. Nem adták fel a dél-amerikaiak, két kettessel zárkóztak, majd megtették azt a szívességet, hogy ötből négy büntetőt is kihagytak (65-63). Csuti közelijére Bordon válaszolt egy hármassal, így egy perccel az órán már csak egy volt közte, de


Magyarország – Argentína 67-66 (11-13, 20-20, 17-18, 19-15)

Magyarország: Csendes 17/12, Meszlényi 3/3, Cseh 4, Hajdú 2, Csuti 13 csere: Ságodi 2, Csátaljay 1, Hegedűs 15/9, Schmera 8/3, Tóth 2.

Argentína: Trouet 11/3, Giovannetti 20/3, Bordon 13/9, Aaliya 11/3, Frenso 7 csere: Marchiaro -, Collomb -, Bocca 2, Rodrigez 2, Respaud -.


Váradi Kornél: Nehéz, fizikális meccs volt, az első félidőben túl sok második esélyt hagytunk ellenfelünknek, és kicsit rosszabb százalékkal is dobtunk, mint tegnap, de végig azon a rendszeren belül voltunk, amit másfél éve építünk, így korrigálni tudtuk a gyengeségeinket. Köszönjük szépen a bíztatást a közönségnek, hatodik emberként buzdítottak minket, belehajszoltak minket a győzelembe, illetve külön szeretném megköszönni a Rátgéber László által vezetett módszertani központnak és a Sztojan Ivkovics által irányított felnőtt válogatott segítségét.. A célunk nem változott, továbbra is az a fontos, hogy élvezzük ki minden percét a világbajnokságnak, és megpróbáljuk felvenni a világ elitjével a versenyt. 


Hegedűs Brúnó: Az előre megbeszélt dolgokat igyekeztünk betartani, próbáltuk az ellenfelet a lehető legjobban limitálni, s bár nem játszottunk jól, csapatként együttműködve végül megnyertük a mérkőzést. Bár ez a siker a bravúr kategória, de engem személy szerint nem lepett meg, hiszen nagyon együtt vagyunk, minden labdáért keményen megküzdöttünk. Örülök, hogy jól ment a játék, miután az első tripla bement éreztem, hogy a többi is jönni fog, boldog vagyok, hogy ez győzelemmel is párosult.



Cikk nyomtatása