10+1 játékos, akiért érdemes kilátogatni az U19-es világbajnokságra

2023. 06. 23. (péntek) 19.03

Ugyan az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) ma hajnalban lezajlott játékosbörzéjének első kiválasztottja, Victor Wembanyama nem lesz ott a francia válogatott keretében a szombaton kezdődő U19-es férfi világbajnokságon, ám a jövő potenciális sztárjai közül így is sokakat láthatunk az elkövetkezendő héten Debrecenben pattogtatni. Íme a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) tízes listája a torna legmagasabban jegyzett játékosairól.

10.: Yuto Kawashima (Japán)

A nemzetközi megmérettetéseket illetően egyértelműen Yuto Kawashima a torna legtapasztaltabb kosarasa; a japánok feltörekvő tehetsége csak tavaly nyáron három nagy viadalon is részt vett. Az U16-os korosztályban az Ázsia-bajnokság legjobbjának választották, ami nem is csoda, hiszen mérkőzésenként 26,6 pontot, 11,2 lepattanót tett be a közösbe. Kawashima számára ráadásul az U19-es világbajnokság sem ismeretlen, lévén már a 2021-es, lettországi tornán is helyet kapott a felkelő nap országának akkori keretében.

9.: Sergio De Larrea (Spanyolország)

A spanyolok ászára mindenképpen érdemes lesz odafigyelni, habár ez védőinek korántsem lesz egyszerű feladat. A Valencia játékosának közel kétméteres testmagassága mellé páratlan játékintelligencia és kreativitás társul, nem csak a befejező, de az előkészítő szerepében is valósággal lubickol. De Larrea már a hispán élvonalban is bemutatkozhatott, az pedig valószínűsíthető, hogy válogatottjának debreceni eredményessége jelentős részben az ő teljesítményén múlik majd.


8.: Elijah Fisher (Kanada)

Kawashimához hasonlóan a kanadaiak klasszisa is második U19-es VB-jére készül: Fisher a két évvel ezelőtti, lettországi tornán 6,9 pontot átlagolt a nála idősebbek között. A rendkívül erős és atletikus hátvéd oroszlánrészt vállalt a juharlevelesek hajdúsági kvalifikációjából, az egyben selejtezőként is szolgáló Amerika-kupán mérkőzésenként 13,3 egységet, 5,5 lepattanót és 2,7 gólpasszt jegyzett.


7.: Tre Johnson (Egyesült Államok)

Johnson még csupán tizenhét esztendős, azonban ennek ellenére is helyet kapott a toronymagas favoritnak számító USA keretében. A fiatal ultratalentum kapcsán elég annyit megemlíteni, hogy a neves és mérvadó amerikai sportorgánum, az ESPN középiskolás kosárlabdázóinak országos listáján az első helyet foglalja el, valamint, hogy olyan világsztárok is aktívan szemmel tartják pályafutását, mint LeBron James, vagy Kevin Durant.


6.: Beyre Buyuktuncel (Törökország)

A török válogatott húzóembere már az európai felnőtt kosárlabdázás világában is letette névjegyét, a Tofas Bursa színeiben kishíján 5 pontot és 4 lepattanót átlagolt a Bajnokok Ligája 2022-23-as kiírásában, illetve hazája nemzeti alakulatában is lehetőséget kapott. Erőcsatár létére kellően vajkezű is, amit a tavalyi Európa-bajnokságon bizonyított; átlagban 12,3 ponttal, 7,4 lepattanóval 2,1 assziszttal és ugyanennyi szerzett labdával vette ki a részét övéi ezüstéremmel záruló meneteléséből.


5.: Reynan Santos (Brazil)

Santos Brazília jelenlegi elsőszámú kosárlabdareménysége. A magas elvárások abszolút indokoltnak tűnnek, hiszen a hátvéd a 2022-es Amerika-kupa All-Star ötösébe is bekerült, a dél-amerikaiak tornáján pedig 16,6 pontos, 4,5 lepattanós átlagának köszönhetően a legértékesebb játékosnak választották. A pálya mindkét végén elit performanszra képes, agresszív egy az egy elleni védekezésével a legjobb támadójátékosokat is bármikor gond nélkül kizökkentheti ritmusukból.


4.: Alexandre Sarr (Franciaország)

Wembanyama hiányában a francia keret többi tagjának kell majd főszereplővé előlépnie a dobogós esélyek megőrzése érdekében – erre az egyik legalkalmasabb jelölt Alexandre Sarr. A gallok erőcsatára számára nem lenne ismeretlen érzés a pódiumon állni, mivel a 2022-es U17-es világbajnokságon a harmadik helyig vezette csapatát. Ezúttal viszont bizonyára még feljebb vágyik, míg egyéni céljait tekintve bátyja, az Oklahoma City Thunder-ben kosárlabdázó Olivier Sarr nyomába eredne. Előbbit már a jövő héten megvalósíthatja, ám utóbbira még mindenképpen várnia kell, a következő idényre ugyanis elkötelezte magát az ausztrál felnőtt élvonal rekordbajnokához, a Perth Wildcats-hez.


3.: Ian Jackson (Egyesült Államok)

Ian Jackson neve már önmagában garanciát jelent a látványos kosárlabdára. A robbanékony amerikai hátvéd zsákolásai élményszámba mennek, de a közönség igényeinek kielégítése esetében sosem megy a hatékonyság rovására. Jackson már világbajnokként léphet a debreceni küzdőtérre, miután a 2022-es U17-es világbajnokságon veretlenül ért fel a csúcsra az USA válogatottjával – a tornán összecsapásonként 11,9 pontot, 4,6 lepattanót, 1,7 gólpasszt és 1,4 labdaszerzést szállított a konyhára. Jövőre a North Carolina egyetemének csapatát erősíti – innen jutott többek között a profik közé Michael Jordan is, a többi pedig már történelem…


2.: Izan Almansa (Spanyolország)

Almansának igencsak nehéz lesz überelnie tavaly nyári alakítását: a spanyol U18-asokkal Európa-bajnok, míg az U17-esekkel VB-ezüstérmes lett, miközben mindkét tornán bezsebelte a legértékesebb játékosnak járó MVP-címet, méghozzá pontokból és lepattanókból összetevődő dupla-duplát átlagolva. Az USAM Murcia és a Real Madrid ifijei között nevelkedő, jelenleg a tengerentúlon légióskodó kosaras a cívisvárosban pótolná a 2022-es világbajnoki fináléban elszalasztott aranymedált, személyes vitrinjét pedig egy újabb MVP-trófeával egészítené ki.


1: Zaccharie Risacher (Franciaország)

A franciák Sarr mellett Risachertől várhatják az áttörést. Ugyan a kék-fehér-piros gárda kiválósága csak néhány napja csatlakozott társaihoz, ennek a játéktéren bizonyára semmiféle nyomát nem vehetjük majd észre. A 204 centiméterre nőtt kosaras gyakorlatilag minden poszton bevethető, elől-hátul halálos fegyver. A 2022-23-as idényben az ASVEL-Villeurbanne színeiben az Euroligában is bontogathatta szárnyait, s maximálisan mértékben megállta helyét - a Fenerbahce elleni találkozón tíz pontig jutott. Almansával már a második játéknapon egymásnak feszülhetnek; vasárnap délután 14 óra 30 perckor spanyol-francia csúcsrangadót rendeznek az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.


+1 Ságodi Róbert (Magyarország)

A felsorolás természetesen nem lehetne teljes magyar, mi több, debreceni illetőségű név nélkül: a DEAC Kosárlabda Akadémia Hegedüs Brúnó, Várszegi Ádám és Ságodi Róbert személyében három kosarast is delegál a világbajnokságra. Közülük kétségkívül Ságodi a legrutinosabb, aki eddig nyolcszor lépett pályára az NB I. A-csoportjában, ez a szám pedig minden bizonnyal jóval magasabb lenne, ha egy sajnálatos sérülés miatt nem kényszerült volna hosszú időre az oldalvonal mellé. Mostanra azonban teljesen egészséges, amit bizonyít, hogy az U20-asok országos bajnoki címéből és az U23-asok remekül sikerülő B-csoportos szezonjából is tevékeny részt vállalt. Vakmerőségéről és rátermettségéről számos alkalommal megbizonyosodhatott már Váradi Kornél szövetségi kapitány is, legutóbb az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésen, amikor a hajdúsági növendék a magyar válogatott legeredményesebbje volt.






Cikk nyomtatása