Vasárnapig tart Budapesten a vívó Diákolimpia

2023. 05. 12. (péntek) 21.05

A nyitónapon kadet világ-és Európa-bajnok párbajtőrözőnk, Nagy Blanka is pástra lépett, de még ,,csak” bemutató jelleggel, hétvégén viszont már ott lesz a párbajtőrözők mezőnyében, sőt a kardcsapat tagjaként is láthatjuk majd.

Közel 3000 ifjú vívó - 2000 versenyző és több mint 800 tudáspróbás - részvételével, a BOK Csarnok 46 pástján csütörtökön megkezdődött a VI. Sulivívó Találkozó, Diákolimpia.

Csütörtök délben a megnyitóval vette kezdetét a rendezvény, majd a Himnuszt követően beszédet mondott Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, valamint Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A díszvendégek között ott volt továbbá többek között Maruzsa Zoltán, a BM köznevelési államtitkára, valamint Bíró Péter, az NSÜ vezérigazgatója. Nem hiányoztak természetesen a magyar klasszis vívók sem. Az első sorban többek között ott ült a riói olimpiai bajnok párbajtőröző, Szász-Kovács Emese, az éppen a BOK Csarnokban világbajnokká koronázott párbajtőröző Siklósi Gergely, továbbá a női tőrcsapat tagjai, élén a hétvégén Vk-bronzot nyerő Pásztor Flórával.

A beszédek után a Pető Intézet vívóinak kerekesszékes bemutatója következett, majd jöttek az ifjú klasszisok. Az egy hónappal ezelőtt, Plovdivban kadet világbajnoki aranyérmet nyerő két párbajtőröző, a DSI Debrecent erősítő Nagy Blanka és Pelle Domonkos (Budapesti Honvéd) érkezett a pódiumra. Kettejük barátságos bemutatóját Siklósi Gergely vezette le. A megnyitó programja klasszisaink autogram osztásával zárult.

A DSI Debrecen vívó szakosztályából szinte mindenki pástra lép, ezúttal iskolai színekben.

Forrás: hunfencing.hu

Fotó: Facebook/ Hungarian Fencing Federation / Magyar Vívó Szövetség




Cikk nyomtatása