Sorsoltak a debreceni U19-es férfi világbajnokságra

2023. 03. 14. (kedd) 15.21

Kedden délután kisorsolták a június 24. és július 2. között megrendezésre kerülő U19-es férfi kosárlabda világbajnokság csoportjait. Magyarország Törökországgal, Dél-Koreával és Argentínával az D-jelű négyesbe kapott besorolást.


A Debreceni Református Kollégium Dísztermében tartott rendezvényt világszerte nagy érdeklődés övezte, hiszen a közel negyven perces ünnepélyes eseményt követően kialakult a 16 csapatos torna csoportbeosztása. A sorsolást megelőzően Debrecen alpolgármestere, Széles Diána lépett a pódiumra, aki kiemelte, hogy a városban nagy hagyományai vannak a nemzetközi sportversenyeknek, a 21. században ez lesz a 43. világverseny. –Debrecenben a foci után a legtöbb gyerek a kosárlabdát űzi, ezért külön öröm számomra, hogy ilyen komoly hagyományai vannak az Európa- és világbajnokságok rendezésének a városban. Egykori kosárlabdázóként és a sportág nagy szurkolójaként nagyon várom már az U19-es fiú világbajnokságot is, nagyon kíváncsi vagyok a közeljövő nagy sztárjaira. -vélekedett a nyári rendezvényről a városvezető.


Második felszólalóként a Magyar Kosárlabda Szövetség főtitkárát, Bodnár Pétert szólították a színpadra, aki hangsúlyozta, hogy mekkora megtiszteltetés a hazai kosárlabdázás számára, hogy 2020-ban három utánpótlás torna megrendezését is bejelenthették, mely mindezidáig egyedülálló a sportág történetében. -Az elmúlt két esztendőben rengeteg kihívással kellett megküzdenünk, melyeket azt gondolom, hogy sikerült leküzdenünk, sőt erősebbé is tettek bennünket. Az U19-es és U17-es női világbajnokságon elért 3. és 6. helyezés jó hírét vitte a magyar kosárlabdának az elmúlt években, de rendezőként is nagyszerűen sikerült helyt állnunk. -mondta a sportvezető, majd hozzátette, hogy bízik abban, hogy az idei torna után is mindenki a legendás magyar vendégszeretetre fog majd emlékezni.


Utolsóként a FIBA képviseletében Markus Studer szólalt fel, aki szintén kiemelte a Magyar Kosárlabda Szövetséggel, Debrecen városával, valamint a helyi szervezőbizottsággal való szoros együttműködést. -Sorozatban ez lesz a harmadik nagypályás kosárlabda utánpótlásverseny a városban, melyre korábban még sehol sem volt példa. A 3x3-as szakágban már lassan évtizedes múltja van a világversenyeknek, de az elmúlt két év világbajnokságai is nagyszerűen sikerültek. Az U19-es világbajnokságra mindig óriási figyelem hárul, hiszen néhány év múlva ezeket a tehetségeket a világ legerősebb bajnokságaiban láthatjuk majd. -mondta a nyári viadal kapcsán a sportvezető.