Egy hét múlva rajtolnak az idei 3x3-as tornák Debrecenben
2022. 08. 16. (kedd) 14.13Augusztus 23. és 28. között újfent a Kossuth térre látogatnak a 3x3-as kosárlabda-szakág legjobb utánpótlás és felnőtt játékosai. A versenyeket kedden az U18-as világbajnokság nyitja, melyen a magyar válogatottakért is szoríthatnak az érdeklődők, majd hétvégére megérkezik a Nagytemplom elé a legmagasabban jegyzett profi csapatokat felvonultató World Tour Masters is.
A karneváli hetet követően ezúttal is a kosárlabdák pattogásától lesz hangos Debrecen főtere, hiszen 2016 óta már sorozatban hetedszer rendeznek majd 3x3-as versenyeket a cívisvárosban. Az idő közben a Nyári Olimpiai Játékok programjára is felkerülő, s Tokióban be is mutatkozó szakág világszerte egyre nagyobb népszerűségre tesz szert, a Nagytemplom előtt felállított ezer fős aréna pedig az egyik legnépszerűbb helyszíne a 3x3-as eseményeknek.
A tavalyi rendezvényhez hasonlóan ezúttal is két tornára kerül sor, a kedden rajtoló U18-as vb-n 20 női és 20 férfi csapat hat napon keresztül verseng majd egymással a világbajnoki címért, köztük a magyar válogatottak is. 2021-ben nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet a debreceni Szabó Zitával felálló női nemzeti csapatunk, hiszen bronzéremmel zárták a világversenyt. Idén is lesz debreceni érdekeltsége az eseménynek, hiszen a fiúk szövetségi kapitánya az előző évadban a DEAC segédedzőjeként dolgozó Lekli József lesz, míg a keretben a DEAC Kosárlabda Akadémia növendékei, Hegedűs Brúnó és Gadus Bogdán is szerepelnek majd.
Az U18-as világbajnoksággal párhuzamosan szombaton a profi csapatokat felvonultató World Tour is elrajtol. A tizenkét Masters tornából álló sorozatnak a debreceni lesz az ötödik állomása, de olyan világvárosok is otthonául szolgálnak majd a kétnapos versenyeknek, mint Párizs, Montreál, Prága vagy éppen Hong Kong, a nagydöntőt pedig ezúttal is Abu Dhabiban rendezik majd. Az idén eddig mindhárom Masters versenyét megnyerő, tavaly a Nagytemplom előtt is diadalmaskodó szerb Ub újra ott lesz Kossuth téren, csakúgy, mint a tavalyi bajnok, a világranglista jelenlegi második helyezettje, a szintén újvidéki Liman.
A mérkőzésekre a belépés az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is ingyenes lesz, teltház esetén pedig az aréna mellett felállított óriás kivetítőn is lehet majd követni az eseményeket.
Cikk nyomtatása