Argentína sem jelentett gondot, nyolc között a magyarok
2022. 07. 13. (szerda) 19.27Negyedik mérkőzését is meggyőző fölénnyel nyerte a magyar válogatott a debreceni U17-es világbajnokságon Argentína ellen, így bejutott a torna legjobb nyolc csapata közé. A pihenőnapot követően pénteken az eddigi legkeményebbnek ígérkező ellenfél, Kanada lesz majd Toman Petráék ellenfele 17 óra 30 perctől a Főnix Arénában.
A csoportját veretlenül megnyerő magyar válogatott a négyesében utolsó helyen végző, eddig még nyeretlen Argentína együttesével találkozott a negyeddöntőben. Nagy iramban kezdődött a találkozó, a csoportkörben is rendkívül ponterős játékot mutató Toman Petra vezérletével pedig hamar meglépett a hazai csapat (10-4). A folytatásban Maggi és Amaya révén egy pontra zárkóztak a kék mezesek, de ezt követően újra a házigazda akarata érvényesült, s egy 10-0-s futásnak köszönhetően újra megléptek. Egy időkérést követően valamelyest rendezte a sorait Argentína, de jelentősen így sem tudtak közelebb kerülni, tíz perc játék után 22-13-as magyar vezetést mutatott az eredményjelző.
A kétperces szünet után Gábor Lili válaszolt egy kettő plusz eggyel egy argentin duplára, így újra tízre nőtt a különbség. A folytatásban sem lassítottak a mieink, Albert Szidónia triplája és Toman büntetője után a negyed derekára tovább nyílt az olló (31-16). A folytatás is rendkívül látványos kosárlabdát hozott, jól járt a labda a magyar lányok kezében, a türelmes támadójátéknak köszönhetően rendre üres dobóhelyzeteket tudtak kidolgozni, melyeket jó százalékkal értékesítettek is. Két perccel a félidő vége előtt Gábor gyorsindítása után már húsz is volt közte, így az is bőven belefért, hogy a játékrészt két dél-amerikai kosár zárta (44-28).
A fordulás után az addig
csendesebb Strausz Edina vette hátára övéit, egy 8-2-es sorozatot követően
pedig már a vendégek szakmai stábja volt kénytelen időt kérni. A folytatásban
sem lassított a magyar csapat, Strausz, Toman és Kastl pontjainak köszönhetően
pedig hamar eldöntötték a mérkőzést (58-32). Völgyi Péter együttese érezhetően minimum
egy sebességgel feljebb kosárlabdázott ellenfelénél, Őrsi és Gábor
hárompontosaival pedig a negyedik negyed kezdetén már meg volt a közte harminc.
A végére egy kicsit kiengedtek a hazaiak, de ez is belefért, hiszen a vége így
is magabiztos, huszonkilenc pontos siker lett. U17-es válogatottunk így továbbra
is hibátlan a világbajnokságon, egy nap pihenő után pedig pénteken 17 óra 30
perctől Kanada ellen léphetnek majd pályára a legjobb négy közé kerülésért.
Magyarország – Argentína
82-53 (22-13, 22-15, 21-8, 17-17)
Magyarország:
Aho -, Dobó 4, KASTL 8, TOMAN 21/9, STRAUSZ 9 csere: Kádár 6, GÁBOR 10/3, Bajzáth
2, Albert 7/3, Őrsi 8/6, Jánosi 7/6, Papp -.
vezetőedző: Völgyi Péter
Argentína:
Amaya 3/3, Giacone 3/3, Cargneux 7, Maggi 6, HENTSCHEL 9 csere: Bosque 5/3, GONZALEZ
14/3, Fontana 2, Lagowski 2, Andujar 1, Baldo 1, Bourgarel -.
vezetőedző: Laura Soledad Gonzalez
Völgyi Péter: Az
első negyedben sikerült ellépnünk, ezt követően az előnyünket folyamatosan
sikerült növelnünk, így a végjátékben már nem kellett izgulnunk. Elégedett
vagyok a látottakkal, nagyon jó érzés a világ legjobb nyolc csapata közé
bekerülni. Egy dolog viszont nagyon nem tetszik, mégpedig a taktikai faultok
használata, ezek nélkül a nyolc közé jutott komoly játékerőt képviselő csapatok
ellen nem lesz esélyünk. Negyeddöntős ellenfelünk egy nagyon szervezett és
fizikális csapat, ellenük a pontosabb elzárásokra és a még hatékonyabb
lepattanózásra kell majd különösen odafigyelnünk. Egyébként a saját játékunkat
kell játszanunk, a recept nem bonyolult, végig koncentráltan és fegyelmezetten kell
játszanunk.
U17-es női kosárlabda világbajnokság
negyeddöntők:
Mexikó – Franciaország 39-86
Belgium – Ausztrália 46-63
Japán – Szlovénia 64-58
Kanada – Új-Zéland 70-36
Spanyolország – Mali 62-56
MAGYARORSZÁG – Argentína 82-53
Egyiptom – Németország 46-61
Korea - USA 29-114

Cikk nyomtatása