Csoportgyőztes a magyar válogatott, így áll az U17-es vb az első két játéknap után
2022. 07. 11. (hétfő) 12.43Vasárnap lejátszották a debreceni U17-es női kosárlabda világbajnokság csoportmeccseinek második fordulóját. A kiírás értelmében a csoportkör után mind a tizenhat együttes továbbjut a negyeddöntőbe, ám korántsem mindegy, hányadik helyen, hiszen a csoportban megszerzett pozíciónak megfelelően kapnak erősebb vagy gyengébb ellenfelet az egyeneskieséses szakaszban.
Az A-jelű kvartettben szereplő magyar válogatott Belgium után Japánt is magabiztosan verte, s mivel Mexikó mindkét előbb említett csapattól vereséget szenvedett, ezért Völgyi Péter a keddi, dél-amerikaiak elleni összecsapástól függetlenül megnyerte csoportját. A négyesben már csak a második és a harmadik pozíció kérdéses, melyről majd a belgák és a japánok összecsapása dönt majd.
Elképesztően fontos volt a magyar lányok számára a csoportelsőség, hiszen azt már előzetesen tudni lehetett, hogy a B-csoportban három gárda is nagyon komoly játékerőt képvisel. A négyest jelenleg a két győzelemmel álló Franciaország vezeti, őket követi az egyaránt ötvenszázalékos mérleggel rendelkező Szlovénia és Ausztrália, míg a kvartettből lefelé kilógó Argentína zárja a sort. Bár több forgatókönyv is érvényben van még, a dél-amerikaiak nagy valószínűséggel alulmaradnak a szlovénok ellen, így Toman Petráék velük mérkőzhetnek majd a legjobb nyolc közé kerülésért. Az Ausztrália-Franciaország összecsapáson a hétvégén nagyon domináns játékot mutató franciák tűnnek esélyesebbnek, ám az Ázsia Bajnokságot múlt héten megnyerő sárga-zöldeket nem szabad teljesen leírni.
A magyarok négyeséhez hasonlóan a C-csoportban is meg van a csoportgyőztes Spanyolország személyében, hiszen a Kanada elleni rangadót követően Egyiptomot is magabiztosan verték a hispánok, így a Korea elleni összecsapástól függetlenül csoportelsők, míg az ázsiaiak biztosan a negyedik pozícióban zárnak. A Kanada-Egyiptom találkozó hivatott dönteni a második hely sorsáról, melynek a mutatott játék alapján egyértelműen előbbi az esélyese. A kanadaiak nevéhez fűződik egyébként a torna eddigi egyetlen zsákolása, mely a mindössze 16 esztendős Toby Lee Fournier nevéhez fűződik.
A D-jelű csoportban az
USA és Németország két-két győzelemmel áll, míg Mali és Új-Zéland még
nyeretlen. A keddi játéknapon így előbbi válogatottak ütközete dönt majd az csoportelsőségről,
míg utóbbi tétje a harmadik kiemelés lesz. A torna toronymagas esélyese az
amerikai együttes, hatalmas meglepetés lenne, ha a németek akár csak
megszorítani is tudnák őket. A USA nemzeti együttese tele van a jövő nagy
sztárjaival, a csapatban szerepel az a Mackenly Randolph, akinek édesapja
a kétszeres NBA All-Star Zach Randolph. A két éve visszavonult játékos
egyébként végig a helyszínen szorít majd lánya és az Egyesült Államok
sikeréért.
U17-es világbajnokság
keddi menetrendje:
Főnix Aréna:
12:30 Ausztrália –
Franciaország
15:00 Spanyolország –
Korea
17:30 Mexikó –
MAGYARORSZÁG
20:00 Németország -USA
Oláh Gábor utcai
Sportcsarnok:
12:30 Argentína –
Szlovénia
15:00 Egyiptom – Kanada
17:30 Belgium – Japán
20:00 Mali – Új-Zéland

Cikk nyomtatása