Magabiztos magyar győzelemmel indult az U17-es világbajnokság
2022. 07. 09. (szombat) 19.39Tizenhatpontos sikerrel
kezdte a debreceni U17-es női kosárlabda világbajnokságot a magyar válogatott. Toman
Petráék az első perceket leszámítva végig kézben tartották a mérkőzést, és
folyamatosan növelve előnyüket végül 55-39 arányú győzelmet arattak.
Rögtön egy rangadóval
indult a torna a Völgyi Péter együttese számára, hiszen előzetesen az A-csoport
egyik legerősebb csapatának vélt Belgiummal csaptak össze a nyitónapon. Érezhetően
megilletődötten kezdtek a felek, a találkozó első öt percében mindössze egy-egy
mezőnykosár született, Toman Petra válaszolt egy kettő plusz egyes akcióval egy
belga hárompontosra. A vendégek kapták el hamarabb a fonalat, két gyors
kosárral törték meg a többperces kosárcsendet, a mieink szakmai stábja magához
is hívta övéit (3-7). Meg lett az eredménye a gyors fejmosásnak, Kádár és Aho
ziccereivel szempillantás alatt eltüntették a különbséget, sőt Toman duplájával
már átvették a vezetést. A negyedből hátralévő időben is a magyarok akarata
érvényesült, s összességében egy 10-0-s rohanásnak köszönhetően hat pontos előnyre
tettek szert tíz perc játék után.
A folytatásban sem
lassítottak a magyarok, a védekezés szinte tökéletes volt, melynek köszönhetően
több könnyű kosarat is sikerült szerezniük, Kastl Dóra kettese után pedig már
kétszámjegyűre hízott a differencia (20-9). A negyedderekára újra összeállt
Belgium játéka, Kyra Bruyndoncx vezérletével megkezdték a felzárkózást, Völgyi
Péter volt kénytelen újra a zsűriasztalhoz lépni (22-17). Rengeteg második
esélyt adtak ellenfelüknek Strausz Edináék, de az adódó lehetőségekkel nem
nagyon tudtak élni a belgák, így egy meglehetősen pontszegény első félidő után
28-19-es magyar vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok.
A fordulás után rögtön
két kosárral zárkóztak a vendégek, melyre Toman Petra és Aho Tyra válaszolt egy-egy
kosár jó plusz eggyel. A harmadik felvonás sem a parádés támadójátékokról marad
emlékezetes, mely a jól záró védelmeknek is volt köszönhető. Igazán egyik
alakulat sem tudott ritmusba lendülni, mely inkább a hazaiaknak kedvezett, akik
magabiztosan őrizték félidei előnyüket. A negyed hajrájában Kádár Orsolya
közelijével újra kétszámjegyűre nőtt a magyar fór, sőt a center büntetőivel
kialakult az addigi legnagyobb különbség (40-27).
Az utolsó tíz perc kezdetén elkezdtek betalálni a csapatok, de hiába indított nagy hajrát Belgium, Toman triplája után tovább nyílt az olló (49-33). Innen már nem volt visszaút a feketemezesek számára, a magyar válogatott felszabadult kosárlabdát bemutatva folyamatosan növelte az előnyét, Strausz büntetőivel már húsz is volt közte. Hiába kozmetikáztak a végén a belgák, végül a debreceni születésű Papp Lillával a soraiban 55-39-es megérdemelt győzelmet arattak. Folytatás vasárnap 17 óra 30 perctől a Főnix arénában Japán ellen.
U17-es női kosárlabda
világbajnokság A-csoport, Debrecen
Magyarország – Belgium 55-39 (13-7, 15-12, 12-8,
15-12)
Magyarország: AHO 8, Dobó 2, Kastl 4, TOMAN 15/3,
Strausz 8 csere: Gábor 4, Kádár 7, Albert -, Bajzáth 5, Őrsi -, Jánosi -, Papp
-.
vezetőedző: Völgyi Péter
Belgium: Battiston 6/6, Cuyvers -, Daelemans -,
BRUYNDONCX 12, Bayart 7 csere: Remacle 1, Courthiau -, Hucome -, Devos 6, Marblie
-, MUKEBA-KASANDA 7.
vezetőedző: Philip Wolk
Völgyi Péter: Az első félidőben nem tudtuk megvalósítani
azokat a dolgokat, amikre külön készültünk, gondolok itt elsősorban a védőlepattanók
megszerzésére, ellenfelünk szinte kizárólag csak második esélyből volt
eredményes, de szerencsére a fordulás után ebben is fel tudtunk javulni. Annak
ellenére, hogy mindkét csapat nagyon rossz dobóformát fogott ki, azt gondolom,
hogy végig kézben tartottuk a mérkőzést és összességében magabiztos győzelmet
arattunk. Holnap Japán ellen már egy teljesen más mérkőzésre számítok, hiszen egy
alapjaiban más kosárlabdát játszó ellenféllel találkozunk, de azt gondolom,
hogy ez a siker erőt adhat nekünka holnapi napra is.
szombati játéknap eredményei:
Ausztrália – Szlovénia 81-87
Egyiptom – Korea 75-73
Franciaország – Argentína 98-35
Kanada – Spanyolország 57-60
Németország – Új-Zéland 68-35
MAGYARORSZÁG – Belgium 55-39
Mexikó – Japán 40-77
USA – Mali 78-49
vasárnapi menetrend:
Főnix Aréna:
Argentína – Ausztrália
Szlovénia – Franciaország
Japán – MAGYARORSZÁG
Belgium – Mexikó
Oláh Gábor utcai Sportcsarnok:
Korea – Kanada
Spanyolország – Egyiptom
Mali – Németország
Új-Zéland – USA

Cikk nyomtatása