Nyolc közé jutna az U17-es női válogatott

2022. 06. 30. (csütörtök) 10.56

Jövő hét szombaton kezdetét veszi Debrecenben a női U17-es kosárlabda világbajnokság, melyen a házigazda magyar válogatott is pályára lép. A tornára való felkészülésről és az esélyekről Völgyi Péter vezetőedzővel és a debreceni születésű Papp Lillával beszélgettünk.

Nemzeti csapatunk már nyár eleje óta együtt készül a Főnix Arénában és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban megrendezésre kerülő világbajnokságra, egy háromhetes székesfehérvári edzőtábort követően már a cívisvárosban tréningeznek a július 9-től 17-ig tartó eseményre. Arról, hogy holt tart most az U17-es válogatott, Völgyi Péter vezetőedzőt kérdeztük.

-Egy nagyon fárasztó felkészülésen vagyunk túl, ezért a héten elsősorban a regeneráción van a hangsúly, ezt követően két felkészülési meccsel hangolunk majd a világbajnokságra, először Új-Zélanddal, később pedig Egyiptommal mérkőzünk meg. Szlovénia és az U20-as válogatott elleni összecsapások nagyon hasznosak voltak az elmúlt időszakban, de fontosnak tartottuk, hogy a tornáig még találkozzunk más stílust képviselő csapatokkal is, hiszen egy világversenyen kulcsfontosságú lehet, hogy gyorsan tudjunk alkalmazkodni különböző kosárlabda-kultúrákhoz. -mondta a keret felkészüléséről a szövetségi edző.

A magyar válogatott közepes erősségű csoportba került, az oroszok helyére meghívott Belgium és az Ázsia Bajnokság ezüstérmese is várhatóan komoly feladat elé állítja majd a lányokat, de az Amerikai Játékokon bronzérmet szerző Mexikó is könnyen okozhat majd kellemetlen perceket.

Mexikó azt gondolom, hogy legyőzhető csapat, a másik két ellenfelünk viszont nagyon keménynek ígérkezik. Belgium rendkívül fizikális játékot játszik, a lepattanózás és az egy-egy védés kulcsfontosságú lesz, s bár még nem tudjuk ki lesz a második az Ázsia Bajnokságon, a döntőt játszó Ausztrália és Japán is nagyon komoly játékerőt képvisel. A csoportban fontos lenne az első két hely valamelyikén végezni, hiszen csak ekkor kaphatunk valamivel könnyebb ellenfelet a számunkra legfontosabbnak ígérkező negyedik meccsen, hiszen ott dől majd el, hogy bejutunk-e a legjobb nyolc közé, vagy az alsó ágon folytatjuk. Toman Dóra és Rátkai Eszter személyében két kulcsemberünk ugyan hiányzik, velük hasonló játékstílust képviselhettünk volna, mint a tavalyi U19-es válogatott, de bízom benne, hogy csapatként karakteres játékot fogunk majd mutatni, és be tudunk majd kerülni a negyeddöntőbe. -vélekedett az esélyekről a szakember.


Debreceni érdekeltsége is lesz a válogatottnak, hiszen a jelenleg a DVTK-nál pallérozódó Papp Lilla a város szülöttjeként gyakorlatilag hazai pályán léphet majd parkettre a Főnix Arénában. -Nagyon örülök neki, hogy Debrecenben készülhetünk a válogatottal, bízom benne, hogy sikerül majd bekerülnöm a szűkített keretbe, és a szülővárosomban pályára léphetek a világbajnokságon. Nagyon jó az összhang a válogatottban, és bár egyénileg is vannak jó játékosaink, véleményem szerint csak csapatként játszva lehetünk sikeresek. Nagyon jó érzés lesz majd saját közönségünk előtt játszani, bízom benne, hogy ez rengeteg erőt fog nekünk adni a céljaink eléréséhez. Mindenképpen szeretnénk a legjobb nyolc közé kerülni, de én titkon reménykedem, hogy esetleg egy érmet sikerül majd szereznünk a torna végén. -foglalta össze az esélyeket a játékos. 



Cikk nyomtatása