Úszó Nemzet Program: Az első hét tapasztalatairól kérdeztük Fazekas Mónikát

2021. 09. 22. (szerda) 23.33

Szeptember 13-án az ország négy különböző pontján (Móron, Tokajban, Debrecenben és Budapest XXII. kerületében) elindult az Úszó Nemzet Program (ÚNP), amely a Magyar Úszó Szövetség szakmai felügyelete és irányítása mellett, a Kormány támogatásával, több éves előkészítő munkát követően valósulhatott meg.

A Debreceni Sportuszodában ideális körülmények között tanulhatnak a gyerekek, az eddigi eltelt néhány napról Fazekas Mónika helyi koordinátort, a DSC-SI úszószakosztályának oktatásszervezőjét kérdeztük.  Az interjú alább meghallgatható.


Fotó: dehir.hu