Szabó Zita vezérletével négy között a magyarok
2021. 08. 28. (szombat) 12.36Hárompontos győzelmet aratott a magyar válogatott a 3x3 U18-as világbajnokság negyeddöntőjében Oroszország ellen, a hazaiak legjobbja a debreceni SZabó Zita volt.
A nap első női mérkőzésén
máris a magyarok léptek pályára a Nagytemplom előtt felállított arénában, az
ellenfél a B-csoportban a toronymagas esélyes amerikaiakat is legyőző
Oroszország volt. A mieink lassan vették fel a mérkőzés ritmusát, az ellenfél
két perc után már hárompontos vezetésre tett szert. Ezt követően azonban
beindultak a lányok, a debreceni Szabó Zita pedig átváltotta a „szupersztár
kapcsolóját”, és egymás után dobálta a kétpontosokat. Vezérletével a meccs
derekán sikerült átvenni a vezetést, s bár az oroszok büntetőkkel tarották a
lépést, a DEAC női csapatának kiválóságának vezérletével állandósult a
minimális magyar vezetés. A végjátékba is egypontos hazai fórral mehettek a
felek, és hiába tett meg mindent Oroszország a győzelemért, a Földi Attila
csapatát ezen a napon nem lehetett legyőzni, 21-18-as sikerülnek köszönhetően
pedig bejutottak a világbajnokság elődöntőjébe.
A többi női mérkőzésen is
a csoportjukból elsőként végzők diadalmaskodtak, az USA-nak nem jelentett
különösebb gondot Észtország legyőzése, és a spanyolok sem izzadtak meg
különösebben a lettek ellen. A Németország-Ukrajna negyeddöntő azonban kőkemény
küzdelmet hozott, de itt sem borult a papírforma, a 13-10-es győzelem végül a
németeknek ért továbbjutást. A szombati elődöntőkben Szabóék ellenfele a
Spanyolország lesz 12 óra 55 perctől, míg a másik ágon Németország az Egyesült
Államokkal játszik a döntőbe jutásért.
A fiúknál a csoportmeccsek
egyik legstabilabb teljesítményét nyújtó Egyiptom magabiztosan verte az első
kiemelt Kazahokat, majd a másodikként továbbjutó fehéroroszok meglepetésre
könnyedén verték Ukrajnát. A magyarok csoportjából továbbjutó Litvánia nem bírt
az USA-val, de a csoportot megnyerő dominikaiak sem jutottak a négy közé, nekik
Észtország volt a végállomás. Szombaton így Fehéroroszország – USA és
Észtország – Egyiptom elődöntőket rendeznek majd.
3x3 U18 világbajnokság
negyeddöntők
lányok:
Magyarország –
Oroszország 21-18
USA – Észtország 18-4
Németország – Ukrajna 13-10
Spanyolország –
Lettország 21-11
fiúk:
Egyiptom – Kazakhstan 21-16
Ukrajna –
Fehéroroszország 14-21
USA – Litvánia 21-13
Dominikai Köztársaság – Észtország
Szombati elődöntők:
nők:
12:55 Spanyolország –
Magyarország
13:20 USA – Németország
férfiak:
12:05 Fehéroroszország – USA
12:30 Észtország -
Egyiptom
Cikk nyomtatása