Évnyitót tartott a Sportiskola

2021. 08. 17. (kedd) 22.12

Szakmai előadással egybekötött évnyitón vettek részt a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola edzői ma délelőtt az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

A program felvezetéseként Becsky András, a Sportcentrum ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Makray Balázs stratégiai és sportszakmai igazgató mondta el gondolatait. Ezt követően Pozsonyi Zsolt tartott előadást a prevencióra épülő teljesítményfokozás elméletéről. A Magyar Vízilabda Szövetség, a Magyar Kajak-kenu Szövetség és a Magyar Kézilabda Szövetség oktatási és szakmai partnere ezt követően az ehhez szorosan kapcsolódó gyakorlati feladatokat tekintette át a résztvevőkkel. A cél egyértelműen az volt, hogy olyan preventív gyakorlatokat sajátítsanak el a DSC-SI edzői, melyeket könnyedén be tudnak építeni az edzésekbe, megelőzve ezzel a különböző sérülések kialakulását. 



Cikk nyomtatása