Világbajnoki bronzérmes a magyar női U19-es válogatott

2021. 08. 15. (vasárnap) 19.30

Fantasztikus játékot mutatva, végig extázisban kosárlabdázva a magyar válogatott huszonegypontos győzelmet aratott Mali válogatottja ellen, ezzel megszerezte a bronzérmet az U19-es női kosárlabda világbajnokságon.

A torna meglepetéscsapata, Mali volt Magyarország ellenfele a világbajnokság bronzmérkőzésén. Nem indult pedig jól a vb az afrikaiak számára, ugyanis első mérkőzésüket beutazási problémáik miatt lekésték, így a győzelmet 20-0-val a csehek kapták meg. Ezt követően azonban nagyon belelendültek, Japán és Kanada legyőzésével a második helyet szerezték meg a csoportban, az egyeneskieséses szakaszban pedig Dél-Korea és Oroszország sem jelentett neki gondot, és az elődöntőben sem hiányzott sok Ausztrália ellen. A mieink is második helyen végeztek csoportjukban, majd Olaszország és Csehország kiejtése után a toronymagas esélyes Egyesült Államok parancsolt megállj nekik, de így is egyedüli európaiként jutottak a legjobb négy közé.

Apró ajándékkal kedveskedtek a szervezők a magyar lányoknak, a melegítés kezdetén a csapat nagy kedvence, Korda György kívánt sok sikert az óriáskivetítőről. Megtette a hatását a bíztató üzenet, hiszen Madár és Boros vezetésével a mieink kezdték jobban a találkozót, három perc elteltével 9-6-ot mutatott az eredményjelző. Az elképesztő fizikai fölényben játszó vendégek domináltak a festékben, míg a magyar lányok pontos középtávolikkal és kinti dobássokkal operáltak, a játékrész végéhez közeledve még mindig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Területvédekezésre váltott a magyar csapat, mely jó húzásnak bizonyult Cziczás Lászlótól, Mali három percig nem talált a gyűrűbe, míg Rakita hárompontosával négy ponttal elléptünk a negyed végére (18-14).  

A második tíz perc kezdetén a csapatok vezérei voltak elemükben, Sika Koné ziccerére Dombai Réka válaszolt egy triplával és egy közelivel, Boros hármasa után pedig már kilenc volt közte. Hiába zárkózott Mali büntetőkből, Holcz két gyorsindítása után kétszámjegyűre hízott a differencia, időt is kért Diakite Sory (30-20). Koné a folytatásban is tarthatatlan volt, az afrikaiak magasembere már az első félidőben 17 pontig jutott, de hiába zárkóztak többször is a zöldek, a magyarok parádés csapatjátékkal tartották fórjukat, s végül 42-31-el mehettek a nagyszünetre a felek.

A fordulás után Sissoko dobta át a magyar zónát, de Dombai a következő támadásból azonnal válaszolt egy hármassal. A folytatásban is betalált kintről Mali, 9-2-es futásuknak köszönhetően a játékrész derekára újra látótávolságon belülre kerültek (47-43). Erre is meg volt a válasza a Cziczás-csapatnak, Kéita, Dombai és Boros kosarainak köszönhetően újra tíz fölé nőtt a magyar vezetés. Az első félidőben egyetlen hármast sem szerző afrikaiak nagyon elkapták a fonalat kintről, öt hármast is dobtak a harmadik felvonásban, ellenben Sitkuék nagyon szépen megoldották a belső területek levédését, így nem csak tartották, de még növelni is tudták előnyüket (62.49).

Mali is területvédekezésre váltottot, de előbb Dombai, majd Boros talált be kintről így nagyon közel került a győzelemhez a magyar csapat (67-51). Nem adták fel a vendégek, két kosárral közelítettek, de Dombai nyolcméteres hármasa és Krasovec gyorsindítása után maradt a közte tizenhat. A folytatásban is extázisban kosaraztak a magyarok, Kéita tempojával és Boros kettő plusz egyével pedig négy perccel a vége előtt bevitték a kegyelemdöfést (79-56). Innen már nem volt visszaút Malinak, a magyar válogatott pedig a torna eddigi legjobb produkciójával 88-67-es győzelmet aratott, megszerezve ezzel története első világbajnoki érmét az U19-es korosztályban.

A fináléban nem született meglepetés, a két évvel ezelőtti döntő visszavágóján az Egyesült Államok esélyeshez méltóan magabiztosan verte Ausztráliát.


U19-es női kosárlabda világbajnokság, bronzmérkőzés

Magyarország – Mali 88–67 (18–14, 24–17, 20–18, 26–18)

Magyarország: Kéita 6, Boros 25/15, Dombai 18/12, Madár 6, Krasovec 10 Csere: Telegdy 5, Sitku 6, Gyöngyösi -, Holcz 9, Miklós -, Rakita 3/3, Rozmán -

Vezetőedző: Cziczás László

Mali: F. Koné 5/3, Dabou 8/6, Berthe 5/3, Sangare 15/3, S. Koné 25 Csere: Sissoko 8/6, Haidara 1, Sanou -, Kouyate -

Vezetőedző: Diakite Sory

Cziczás László: Ha valaki azt mondja a torna előtt, hogy mi játsszuk az utolsó előtti mérkőzést, és még meg is nyerjük azt, akkor valószínűleg kinevettem volna. Elfogytak a szavak erre a teljesítményre, gratulálok a lányoknak, a stábnak, a szövetségnek, a szurkolóknak és mindenkinek, aki hozzásegített ehhez a sikerhez bennünket. 


U19-es női kosárlabda világbajnokság helyosztók:

15. helyért

Brazília – Argentína 63-69

13. helyért

Dél-Korea – Tajvan 55-50

11. helyért

Olaszország – Egyiptom 80-66

9. helyért

Japán – Franciaország 68-62

7. helyért

Spanyolország – Oroszország 60-51

5.helyért

Csehország – Kanada 61-72

Bronzmérkőzés

MAGYARORSZÁG – Mali 88-67

Döntő

USA – Ausztrália 70-52



Cikk nyomtatása