Figyelemreméltó tehetségek az U19-es női világbajnokságon

2021. 08. 01. (vasárnap) 09.32

Július 7-én kezdetét veszi a FIBA U19-es női kosárlabda világbajnokság Debrecenben. Az egy hétig tartó viadalon számos tehetséges ifjú sportoló fordul majd meg a cívisvárosban, mi pedig sorra vettük, hogy kikre lesz érdemes kiemelt figyelmet fordítani a Hódos Imre, illetve az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok parkettjén.

Dombai Réka – Magyarország

Kezdjük rögtön egy hazai kosarassal: a magyar válogatott kiválósága, Dombai Réka harmadik nagy nemzetközi tornájára készül. A fiatal játékos korábban még U17-esként Bangkokban, majd egy évvel később Minszkben is méltón képviselte országunkat a korosztályos világbajnokságon. Nemzeti csapatunk ezúttal a megmérettetés házigazdájaként extra motivációval léphet majd pályára mérkőzésről mérkőzésre, sikeres szereplésünk egyik kulcsa pedig az UNI Győr bedobója lehet.

Ilaria Panzera – Olaszország

A 2002-es születésű hátvéd korához képest rutinosnak számít a nemzetközi porondon, hiszen már ifjabb korában is meghívót kapott az nála idősebbek közé. Jelenleg is a felnőttek között pallérozódik, klubcsapatában, a Sesto San Giovani-ban meccsenként csaknem harminc játékpercet átlagol. Ebből kifolyólag rendkívül éretten kosárlabdázik, a helyzetek megteremtésében és azok befejezésében is jeleskedik. Karrierje eddigi csúcspontja a két évvel ezelőtti U18-as Európa-bajnokság volt, ahol a dobogó legfelső fokáig vezette övéit.


Jade Melbourne – Ausztrália

Ausztrália válogatottja két évvel ezelőtt egészen a torna döntőjéig menetelt, a sárga-zöldek pedig ezt a teljesítményt igyekeznek majd megismételni, vagy akár túlszárnyalni Debrecenben. Ebben nagy segítségükre lehet a Canberra Capitals játékosa, Jade Melbourne, aki idei klubszezonjában több, mint ötven százalékos hatékonysággal értékesítette mezőnykísérleteit. Az is bizonyos, hogy kezei között jó helyen van a labda, remek meglátásaival és látványos gólpasszaival képes lehet mérkőzéseket eldönteni.


Milagros Maza – Argentína

A tizennyolc esztendős bedobó korán felkeltette az európai gárdák figyelmét, olyannyira, hogy a 2021-22-es idényre már el is kötelezte magát a spanyol Club Sant Josep együtteséhez. Kiemelkedően labdabiztos, és a hárompontosvonalon túlról is rendre pontosan céloz. Ezekhez párosulnak atletikus adottságai, így a támadások mellett védekezésben is nagy hasznára lehet az argentinoknak.


Pauline Allister - Franciaország

Pauline Allisterről mindent elmond a tény, hogy harcban volt a tavalyi női Euroliga-kiírás legértékesebb játékosának járó címért. Páratlan képességeihez nem férhet kétség, ahogy ahhoz sem, hogy a közeljövőben már a francia felnőtt válogatottban láthatjuk viszont. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes saját kortársai között.


Azzi Fudd – Egyesült Államok

Fudd egészen káprázatos teljesítményt nyújtott a 2018-as U17-es világbajnokságon, oroszlánrészt vállalt abból, hogy az amerikaiak aranyéremmel a nyakukban térhettek haza Fehéroroszországból. Ezt követően egy sajnálatos térdsérülés hátráltatta karrierjét, így kimaradt az USA 2019-es thaiföldi sikereiből. Mostanra azonban teljesen egészséges, , és mindennél jobban szeretné visszafoglalni helyét az utánpótlás kosárlabdavilág trónján.





Cikk nyomtatása