Vereség a hosszabbításban, Debrecenben juthat ki az olimpiára 3x3-as válogatott

2021. 05. 30. (vasárnap) 15.37

Túlórában szenvedett vereséget Franciaország ellen a női 3x3-as válogatottunk a grazi olimpiai selejtező negyeddöntőjében, így az első kvalifikációs tornán nem sikerült kvótát szerezni az ötkarikás játékokra. A tornán mutatott játékkal összességében elégedett lehet Károlyi Andrea szövetségi kapitány, bizakodva várhatják a pénteken induló debreceni selejtezőt.

A regnáló Európa-bajnok franciák és a legutóbbi vb-n ezüstérmes magyarok néztek farkasszemet az negyeddöntőben, mely után a győztes karnyújtásnyira kerülhetett a három olimpiai kvóta egyikéhez. A magyarok 4-ből 4 győzelemmel zárták meglehetősen kiegyenlített csoportjukat, míg az első kiemelt franciák a bombaerős Amerikai Egyesült Államok mögött a második helyen jutottak tovább az A-csoportból.

Nagy lendülettel indult a találkozó, az első támadásokból rendre kosár született, így fej-fej mellett haladtak a csapatok. A folytatásban a védekezés dominált, érezhető volt, hogy óriási a tét. A franciák tudtak hamarabb ritmust váltani, a 3x3-as mezőny egyik legjobbjának tartott Migna Touré vezérletével pedig sikerült meglépniük. Három perccel a vége előtt már 14-9-re is vezettek, ám a mieink nem adták fel, s Medgyessy duplájával zárkóztak. Óriásit küzdött a magyar válogatott, a debreceni születésű hátvéd büntetőivel pedig sikerült utolérni az ellenfelet (15-15).

Az utolsó percben mindkét együttesnek meg volt az esélye, hogy eldöntse a mérkőzést, ám a tét rányomta a bélyegét a játékra. Húsz másodperccel a vége előtt végül Goree egyenlített, mely után már nem született kosár, így jöhetett a hosszabbítás. Egy-egy kimaradt támadás után a gallok szerezték meg a vezetést, melyre Goree válaszolt azonnal. Ezt követően azonban Touré harcolt ki személyi hibát, az első kihagyott büntető után a másodikat már nem rontotta el, így ők jutottak a négy közé, s harcolhattak tovább a tokiói indulásért.

A mieinknek nem lehet okuk a panaszra, hiszen egy kifejezetten erős csoportból jutottak tovább százszázalékos teljesítménnyel, a negyeddöntőben pedig a világ egyik legjobbjának tartott franciák ellen is végig partiban voltak. A magyar válogatott június 4. és 6. között Debrecenben harcolhat tovább az olimpiai kvótáért. A Kossuth téren a hölgyekhez csatlakozik majd a Csirke Ferenc által irányított férfi csapatunk is, akiknek szintén öt válogatott kell majd megküzdeniük az utolsó tokiói helyért.

Magyarország – Franciaország 17-18

Magyarország: Papp Dia, Theodoreán Alexandra 5, Medgyessy Dóra 5, Cyesha Goree 8.

Franciaország: Marie-Eve Paget 4, Laetitia Guapo 5, Migna Touré 9, Soana Lucet.



Cikk nyomtatása