Új bajnokot avattak a Kossuth téren
2020. 09. 02. (szerda) 21.36A lett fővárosból érkező Riga Ghetto első debreceni tornagyőzelmét aratta.
Nevében igazi rangadóval
kezdődött a World Tour Masters idei második fordulójának döntő játéknapja,
hiszen a címvédő, világranglista-vezető Liman a Riga Ghetto együttesével
találkozott a legjobb négy közé jutásért. Az azonban már a csoportkörben is egyértelműen
látszott, hogy az előző torna MVP-jének választott Stefan Stojacic hiányát nehezen
viselik a keretükön két helyen is változtató szerbek. A csata gyorsan el is
dőlt a lettek javára, Lasmanisék kiütéses sikert arattak. (22-11) A New York
Harlem is különösebb nehézségek nélkül került a legjobb négy közé az Ulaanbataar
ellenében, (21-17) nem úgy, mint a Novi Sad gárdája, akik alaposan megszenvedtek
a szlovén Pirannal, (21-20) Az elődöntő mezőnye az UB csapatával vált teljessé,
akik a Stojacic-család ifjabbik sarja, Strahinja vezetésével verték a Jeddah-t.
(21-17)
A dobóversenyt a 2019-es idény
alapszakaszának legértékesebb játékosa, Dominique Jones nyerte, de nem örülhetett
sokáig, hiszen kevesebb, mint fél órával később a Riga esélyt sem adott a NY
Harlemnek a fináléba jutásra. (21-15) A másik „kisdöntő” ellenben annál nagyobb
izgalmakat hozott: a szerb házi rangadó óriási meglepetésre – és Dusan Bulut
elképesztő teljesítménye ellenére – az UB győzelmével zárult. Miroslav Pasajlic
a végjáték során zsinórban öt pontot szállított együttesének, köztük két hidegvérű
kettest, amivel elodázta Ivosevék tornagyőzelemmel kapcsolatos terveit. (22-19)
Szokásos módon a zsákolóverseny
ígérkezett az este leglátványosabb pontjának, a közönségnek nem is kellett csalódnia
a versenyzőkben. Ezalkalommal a lengyel Piotr Grabowskinak sikerült leginkább
lenyűgöznie a pontozóbírákat.
20:30-kor kezdetét vette a döntő
a Riga és az UB között. A két csapat a csoportkör során már összecsapott egymással,
akkor a szerbek 21-16 arányban bizonyultak jobbnak. Volt miért visszavágnia
tehát Edgars Kruminséknak, és sokáig úgy is tűnt, nem is lesz kérdéses a mérkőzés
végkimenetele. Ötpontos lett előnynél azonban megkezdték a felzárkózást Ivan
Popovicék, és 20-20-nál utol is érték ellenfelüket. Mi több, Miezis kihagyott
büntetőjét követően le is zárhatták volna a küzdelmeket, azonban a végig remeklő
Popovic hibázott, Miezis pedig még egyszer nem tette meg ugyanezt a „szívességet”
, így a Riga jutott el elsőként 21 egységig. Az MVP-cím papírforma szerint
Karlis Lasmanis birtokába került, aki ezzel újabb fontos pontokat gyűjtott
magának az egyéni világranglistán.
World Tour Masters Hungary 2020
Eredmények
Negyeddöntők:
Liman (SRB) – Riga Ghetto (LAT)
11-22
NY Harlem (USA) – Ulaanbaatar (MGL)
21-17
Novi Sad (SRB) – Piran (SLO)
21-20
UB (SRB) – Jeddah (KSA) 21-17
Elődöntők:
Riga Ghetto (LAT) – NY Harlem
(USA) 21-15
Novi Sad (SRB) – UB (SRB) 19-22
Döntő:
Riga Ghetto (LAT) – UB (SRB) 21-20

Cikk nyomtatása