Rekord magyar sikerrel indult az Ifjúsági Fesztivál

2020. 08. 26. (szerda) 20.36

Izgalmas mérkőzésekkel indult az U18-as világbajnokság helyett megrendezésre kerülő Ifjúsági Fesztivál Debrecen főterén. Első számú női válogatottunk nem csak két győzelemmel kezdte az öt napos tornát, de Izraelt 21-0 arányban simázták le Szerencsés Tamaráék.

Bár kedden délelőtt ráijesztett az időjárás a szervezőkre, szerdán már szikrázó napsütésben indult útjára a labda a 3x3 Ifjúsági Fesztivál első napján. Ahogy az eseményt felvezető sajtótájékoztatón is elhangzott, az óvatosság és a tudatosság volt a jelszó. Ennek szellemében csak minden második széken lehetett helyett foglalni a lelátón, és a higiéniás ajánlások betartása érdekében a fertőtlenítő pontok is adottak voltak.

Két női mérkőzéssel kezdődött a torna, Észtország és Szlovénia simán verte az Izraelt, illetve a Csehországot. A harmadik találkozón viszont már pályára lépett az első magyar érdekeltségű csapat is, az U18-as fiú válogatott az izraeliekkel mérkőzött meg. A debreceni Neuwirth Bence kosaraival hiába kezdte jobban a találkozót nemzeti csapatunk, a fizikális fölényben lévő vendégek szép lassan átvették az irányítást, s sokáig úgy tűnt, hogy könnyedén megszerzik első győzelmüket. A folytatásban magukra találtak Lekli József tanítványai, s Bálint Bence pontos távolijaival már a vezetést is átvették. Hiába mentek azonban nem sokkal a vége előtt kettővel, egy utolsó másodperces duplával egyenlített az ellenfél. A ráadás nem tartott sokáig Izrael gyakorlatilag az első két támadását „gólra váltotta”, így lezárta a meccset. A fiúk második találkozója előzetesen még nehezebbnek tűnt, ám a szerb U20-asok ellen hasonlóan nagy csatában végül 20-18-ra diadalmaskodtak.

Nem jártak ekkora szerencsével az U23-as magyarok, hiszen előbb a hasonló korosztályú szerb csapattal szemben maradtak alul viszonylag simán, majd az U20-as délszláv csapat is két vállra fektette Hargitai Krisztiánékat.

A lányoknál is két nemzeti csapatnak szoríthattunk, az A-jelű rögtön az első mérkőzésén történelmet írt, ugyanis hiába ez a hatodik éve a debreceni 3x3 versenyeknek, 21-0-ra még senki sem nyert a Nagytemplom előtt. Földi Attila tanítványainak ez rögtön az első összecsapáson sikerült, a szenvedő fél Izrael volt. A debreceni Szabó Zitával felálló második számú női válogatottunknak már nem volt ilyen jó napja, Szlovéniától 14-10-re, az nyitó fordulóban brillírozó A-csapattól pedig 19-10-re kaptak ki.

Team Debrecen néven két együttes is beugrott a visszalépők helyett, ám azért az látszott, hogy az hetek óta a nagypályás kosárlabda szezonra készülő hajdúságiaknak még szokniuk kell a szakágat. A Mezei Dóra, Ocsenács Flóra, Holinka-Miklós Hanna és Baczuk Virág alkotta női csapat az észtektől és a csehektől is vereséget szenvedett. A Pollák Balázzsal, Csikai Andrással, Fülep Dániellel és Madar Krisztiánnal felálló fiúknak sem sok babér termett, Szlovénia és Izrael is viszonylag könnyedén győzte le őket.

Csütörtökön ismét 13 óra 45 perckor kezdődnek az események, és 20 óra körül érnek véget (teljes program ITT). A magyar lányok Szlovéniával és Észtországgal játszanak majd várhatóan izgalmas mérkőzést, de többek között a két férfi magyar válogatott csatája is pikánsnak ígérkezik.