Múltidéző: 2000-2001

2020. 07. 02. (csütörtök) 07.00


Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. A következő hónapokban hétről hétre felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.


Talán az élet minden területére igaz, hogy az elsőre mindig nagy nosztalgiával gondol vissza az ember. Ez a Sportcentrum esetében is megkérdőjelezhetetlen, hiszen a megalakulást követően egy évvel, 2001. július 12-től, négy napon keresztül a világ legjobb ifjúsági atlétái reménykedhettek abban, hogy minél jobb eredményekkel teszik le névjegyüket a Cívisvárosban.


No de kezdjük az elején! A 2000-ben alakult Debreceni Sportcentrum Szolgáltató Közhasznú Társaságot, Debrecen tulajdonában álló szervezetként azzal a céllal hozta létre a város önkormányzata, hogy a sportlétesítmények komplex menedzselésén túl, aktív szerepet vállaljon a regionális-, az országos-, illetve a várospolitika által is prioritásként kezelt kiemelt események szervezésén keresztül a nemzetközi sportéletben is.  


A 2001-es ifi atlétikai vb rendezési jogának elnyerésével egy új korszak kezdődött el városunkban. Elindult az építkezés, a régi atlétikai pálya helyén egy új, műanyag borítású nyolc sávos pálya épült fel, míg a korábbi salakos labdarúgó pálya területén egy impozáns füves atlétikai dobó és melegítő pálya létesült, melynek szomszédságában elkészült egy korszerű irodaház és fedett lelátó is.


Debrecen és a Sportcentrum izgatottan várta az első világversenyt, melyre 160 országból(!) érkeztek a legkiválóbb ifjúsági korú atléták.



A Szervező Bizottság akkreditációval megbízott munkatársai bizonyára a nagy dömping közepette átlagos pulzussal nyomtatták ki a sokadik kártyát, melyen az egyiken az alábbi adatok szerepeltek: USAIN BOLT (Jamaica).


Bizony, a sportág koronázatlan királya, a később nyolcszoros olimpiai- és tizenegyszeres világbajnok jamaicai atléta ekkor még csak 14 éves volt. 200 méteren indult, s ugyan hiába futotta meg addigi rekordját az elődöntőben, csak az ötödik lett, így nem jutott a döntőbe. A sors fintora, hogy azóta Bolt tartja a 200 méteres síkfutás világrekordját 19,19 másodperces idővel (Debrecenben még 21,73 alatt futotta a távot).


Debrecen bizonyára az egyik-hanem a - legkedvesebb városként vonult be Kéri Andrea és Horváth József szívébe, akik a kalapácsvetés fináléja után a dobogó legfelső fokáról hallgathatták meg a magyar Himnuszt, immár világbajnokként!




Az ifjúsági világbajnokság szervezési szempontból olyannyira jól sikerült, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a Monte Carlo-i gáláján az év eseményének választotta meg a debreceni világversenyt, ami valljuk be, egy kiváló alapnak bizonyult a jövőt illetően!


Hamarosan folytatjuk 2002-vel!



Cikk nyomtatása