Ezüstérmes a kadet párbajtőrcsapat Pozsonyban

2023. 01. 14. (szombat) 13.13

Huszonkét csapat vágott neki a küzdelmeknek az Európai Körversenyen, ahol az alapembernek számító Nagy Blankával felálló magyar kvartett egészen a döntőig menetelt.

A Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Nagy Blanka, Terhes Hanna alkotta mieink a nyolcaddöntőben Csehország második számú együttesét verték 45-27-re, majd a folytatásban a svájciakon simán túljutó franciák következtek. A DSI Debrecen ifjú vívója oroszlánrészt vállalt a 45-40-es sikerből, hiszen Nina Fabre Giancolét 6-1-re verte, Lana Tarinnal 5-5-re végzett, az utolsó, mindent eldöntő asszóban pedig Gwendolyne Laharotte sem tudta megállítani (8-6).

Az elődöntőben az ukránokon könnyedén jutottak túl a lányok (45-30), majd az aranycsatában ugyanez lett a végeredmény, de ennek már az amerikaiak örülhettek, így a második helyen végzett kadet párbajtőr csapatunk.

Fotó: hunfencing.hu




Cikk nyomtatása