Hétvégén minden csapatunk pályára lép

2022. 09. 08. (csütörtök) 08.55

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola korosztályos labdarúgó együttesei pénteken kezdik és vasárnap zárják a hétvégi pontvadászatot.

Jankovics Sándor alakulata tökéletesen kezdte a szezont, tanítványai egy ötöst gurítottak Törökszentmiklóson és három ponttal térhettek haza. Hétvégén újabb feladat vár a fiatalokra, vasárnap a döntetlennel rajtoló Orosházával találkoznak. Az U17-esek ikszeltek a bajnoki nyitányon, szombaton viszont begyűjthetik mindhárom egységet, ehhez a Mátészalkán keresztül vezet az út. Az U16-os gárda Nógrád megyébe látogat, A Salgótarján otthonában folytatja a pontvadászatot, és térne haza három egységgel a zsebben.

Első hazai megmérettetésére készül az U15-ös együttes, Takács András tanítványai az Oláh Gábor utcai pályán szeretnék feledtetni a csengeri vereséget, melyhez a Nyírbátort kellene legyőzniük. A szezonnyitón nem lépett pályára az U14-es alakulat, ugyanis a Sárréti elleni mérkőzést elhalasztották, így a srácok a FILO otthonában kezdik meg szombaton a pontvadászatot. A DSC-SI legfiatalabb korosztálya is bemutatkozik, az U13-as és U12-es csapat egyaránt a Nyírbátor korosztályos együtteseivel méri össze erejét.

U19

MLSZ Regionális U19 Délkelet "B" csoport 2. forduló

DSC-SI – OMTK-ULE 1913

09.11. 13:00           Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U17

MLSZ Regionális U-17 Kelet "A" Csoport 2. forduló

Mátészalka – DSC-SI

09.09. 17:00                     Mátészalkai Városi Sporttelep

U16

MLSZ Regionális U-16 Keleti-csoport 2. forduló

SBTC – DSC-SI

09.10. 11:00                     SBTC Utánpótlás központ

U15

MLSZ Regionális U15 Kelet B-csoport 2. forduló

DSC-SI – Nyírbátor

09.10. 12:00          Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, centerpálya

U14

MLSZ Regionális U14 Kelet B-csoport 2. forduló

FILO SE – DSC-SI

09.10. 10:00      Nyíregyháza FILO Sportpálya

U13

MLSZ Regionális U-13 Északkeleti-csoport 1. forduló

DSC-SI – NYBSE

09.10. 10:00         Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfű

U12

MLSZ Regionális U-12 Északkeleti-csoport 1. forduló

DSC-SI – NYBSE

09.11. 10:00         Oláh Gábor utcai Sportkomplexum, műfű



Cikk nyomtatása