Nagy Blanka csúcsformában!

2022. 06. 14. (kedd) 23.06

Fantasztikus heteken van túl a DSC-SI párbajtőrözője.

A május végi Diákolimpián szerzett második helyezés után is folytatta remeklését Nagy Blanka, hiszen a pécsi Dr. Szöllősi Bálint Emlékversenyen, amely egyben a kadet korosztály számára az első előválogató volt, a bronzéremig jutott. Egy héttel később már a fővárosban mutatta meg tehetségét a fiatal debreceni vívó. Nem is akárhogy! A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban százszázalékos teljesítménnyel rukkolt elő, a döntőben 15-12-re verve az OVSE-s Horváth Lottit. Blanka a junior korosztályban is pástra lépett mindkét előválogatón, Pécsen a harmadik, míg Budapesten a hetedik helyen zárt. A kiváló teljesítményeknek köszönhetően a kadet korosztályban az első, míg a junioroknál a negyedik helyen áll a ranglistán.

Szintén elismerést érdemel Szabó Panna és Mező István Ottó. A baranyai megyeszékhelyen előbbi 75 vívó közül a kadétoknál hatodik, míg utóbbi 131 indulóból a nyolcadik helyet szerezte meg. 





Cikk nyomtatása