DVSE-Szolnoki Dózsa: a nyári gálameccs után jöhet a tétmérkőzés

2020. 10. 01. (csütörtök) 10.39

Parádés megoldásokat és huszonkét gólt hozott a júliusi DVSE – Szolnok gálamérkőzés a Nagyerdei strand avatóján. A 11-11-re végződő találkozón a fiatal debreceni együttes bátran játszott az olimpiai és világbajnokokat felvonultató Tisza partiak ellen.

Az eddig is veretes keret a nyáron tovább erősödött. Csatlakozott az együtteshez a világ egyik legjobb játékosa, Filip Filipovics a Pro Reccoból, a válogatott Nagy Ádám és Kovács Gergő pedig a Miskolc, illetve az OSC csapatát hagyták ott a szolnokiak kedvéért.

A szolnokiak erejét jól mutatja, hogy a hétvégén egy végletekig kiélezett mérkőzésen csupán ötméteresekkel kaptak ki a Magyar Kupa döntőjében a bajnoki és Bajnokok Ligája címvédő Ferencváros ellen. Zsivko Gocics együttese emellett a bajnokságban is jól szerepel: eddig kettőből kettő a mérlegük. A koronavírus miatt egészen a hatodik fordulóig kellett várni, hogy be tudjanak kapcsolódni a bajnoki küzdelmekbe. Akkor a Szentest verték meg magabiztosan 16-9-re, néhány nappal később pedig a Tatabányát ütötték ki 17-5 arányban.

Habár a mostani, immáron téttel bíró mérkőzés toronymagas esélyesei a vendégek, Miroslav Bajin bízik a játékosai helytállásában.

„Az a célunk, hogy megnehezítsük a dolgukat és kihozzuk a legtöbbet magunkból. Remélem, a játékosaimat motiválni fogja az, hogy megmutathatják, mit tudnak a világ egyik legjobb csapata ellen.”

A DVSE-Szolnok bajnokit csütörtök este negyed nyolctól játsszák a Debreceni Sportcentrum Kft. által üzemeltetett Debreceni Sportuszodában. A mérkőzés alatt a lelátókon kötelező lesz a maszk viselése, figyeljünk a távolságtartásra és a kézfertőtlenítésre. 



Cikk nyomtatása