Harmadik lett a magyar válogatott a debreceni World Series fordulóban

2019. 08. 27. (kedd) 22.54

Két versenyt is rendeztek a debreceni 3×3-as hét második napján. A profi férfi csapatokat felvonultató World Tour Masters nyitányán a legtöbb esélyes sikerrel vette a csoportkört, a Debrecen néven induló magyar válogatott mindkét mérkőzésén alulmaradt. A hölgyek a World Series negyeddöntőjében két vállra fektették a fehéroroszokat, de Spanyolország már túl nagy falatnak bizonyult nekik a döntőbe jutásért.

A World Tour Masters kvalifikációja már délelőtt elkezdődött, hat csapat, két csoportban küzdött meg egymással a fennmaradó két főtáblás helyért. Az A-csoportot a szaudi Jeddah csapata nyerte némi meglepetésre, miután két szoros mérkőzésen diadalmaskodott svájci, illetve szerb ellenfelük ellen. A B-csoport nem hozott ekkora izgalmakat, a francia Nantes mindkét mérkőzését könnyedén nyerte.

A Debrecen Masters 12 csapata négy csoportban küzdött meg a negyeddöntős helyekért, a hármasokból az első két helyezett jutott a nyolc közé. Az A-csoportban a Novi Sad esélyeshez méltóan kezdett, az Edmontonnak csak fellángolásai voltak a címvédő ellen (21-16), míg a Gagarin szinte végig csak futott az eredmény után (19-15). A még továbbjutást érő második helyről így az utolsó találkozó döntött, melyen az oroszok nagy csatában végül 15-13-ra legyőzték a kanadaiakat.

A B-csoportban a Debrecen néven induló magyar válogatottért szurkolhattak az ezúttal is szép számban kilátogató nézők. Csirke Ferenc együttese azonban hiába küzdött nagyot, nem sikerült borítaniuk a papírformát, a lett Rigától (21-17) és a szerb Vrbastól (21-14) is vereséget szenvedtek. Az első helyről döntő találkozót végül a lettek nyerték egy végig kiélezett, izgalmas összecsapáson.

A C-csoportban a jelenlegi világranglista vezető, 2017-es Debrecen Masters győztes Liman lépett pályára. Esélyeshez méltóan magabiztosan verték a múltheti Lausanne Mastersen ezüstérmes amerikai Princeton együttesét. Ezt követően azonban megszületett a torna eddigi legnagyobb meglepetése, hiszen a selejtezőből felkerülő szaudi Jeddah parádés védekezéssel 17-15 arányban legyőzte az újvidékieket. A csoport zárómeccsén az amerikaiakat is két vállra fektették, így csoportelsőként jutottak a negyeddöntőbe.

A D-jelű hármasban a végső győzelemre is esélyesnek tartott, Svájcban Masters tornát nyerő New York Harlem nem bízott semmit sem a véletlenre, két magabiztos győzelemmel megszerezte a csoport első helyét. A negyeddöntőért zajló mérkőzést pedig a selejtezőből felkerülő Nantes nyerte a Piran ellen 19-18 arányban. A legjobb nyolc küzdelmei szerdán 17 óra 20 perctől kezdődnek.

Az esti órákra már teljesen megteltek a lelátók, hiszen a magyar női válogatott volt érdekelt a Women’s Series negyeddöntőjében. A komoly játékerőt képviselő fehérorosz válogatott várt a mieinkre, akik igazolták is jó hírüket, s rögtön magukhoz vették az irányítást. Károlyi Andrea tanítványai rendre elizgulták üres helyzeteiket, az ellenfél pedig köszönte szépen, s hamar ötpontos vezetésre tett szert (8-3). Nem adták fel Medgyessy Dóráék, sőt, félidőnél a debreceni születésű kosaras pontjaival a vezetést is átvették (10-8). A döntetlen közeli eredmény állandósult, hol egyik, hol másik csapat vezetett. A találkozó hajrája azonban a magyar lányoknak sikerült jobban, s higgadt büntetőzésüknek köszönhetően végül 21-16-ra győztek.

Az elődöntőben a másik csoport győztese, Spanyolország volt az ellenfél. Érezhető volt, hogy a hispánok pihentebbek a mieinknél, három perc elteltével már komoly hátrányban voltunk (9-3). A fantasztikus debreceni közönségtől hajtva újra magukra találtak Papp Klaudiáék, az agilis hátvéd vezérletével két egységnyire zárkóztak öt perc után (11-9). Aitana Cuevas azonban komoly fejtörést okozott a palánk alatt, így hiába zárkózott becsülettel nemzeti csapatunk, a spanyol centernek mindenre volt válasza. Minimális előnyüket egészen a végéig megtartották, így ők jutottak a döntőbe.

Ha nem is vigasztalja a magyar hölgyeket, de az a két együttes jutott a döntőbe, akik a Women’s Series során legyőzték őket. A spanyol-francia döntőn a várt izgalmak elmaradtak, Franciaország 16-9 arányban győzött, így ők örülhettek az aranyéremnek.

World Tour Masters kvalifikáció:

Lausanne (SUI)  – Jeddah (KSA) 15-17

Nantes (FRA) – Peterborough (GBR) 21-17

Smed Palanka (SRB) – Jeddah (KSA)16-18

Sosnovy Bor (RUS) – Peterborough (GBR) 21-13

Lausanne (SUI) – Smed Palanka (SRB) 21-15

Nantes (FRA) – Sosnovy Bor (RUS) 21-8

 

World Tour Masters csoportmérkőzések:

Novi Sad (SRB) – Edmonton (CAN) 21-16

Riga (LAT) – Vrbas (SRB) 17-15

Liman (SRB) – Princeton (USA) 21-17

Piran (SRB) – NY Harlem (USA) 14-21

Novi Sad (SRB) – Gagarin (RUS) 19-15

Riga (LAT) – Debrecen (HUN) 21-17

Liman (SRB) – Jeddah (KSA) 15-17

Piran (SRB) – Nantes (FRA) 18-19

Edmonton (CAN) – Gagarin (RUS) 13-15

Vrbas (SRB) – Debrecen (HUN) 21-14

Princeton (USA) – Jeddah (KSA) 14-20

NY Harlem (USA) – Nantes (FRA) 21-15

 

Women’s Series:

Ukrajna – Svájc 21-12

Magyarország – Fehéroroszország 21-16

Franciaország – Ukrajna 14-6

Magyarország – Spanyolország 15-21

Franciaország – Spanyolország 16-9

 

Forrás: debka.hu

Fotó: fiba3x3.com



Cikk nyomtatása