Az elmúlt év legjobbjait díjazta a DSC-SI

2019. 01. 17. (csütörtök) 00.34

Szerda este a Főnix Csarnokban tartotta meg hagyományos, díjátadó gáláját a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola.

A mintegy másfél órás ünnepség elején beszédet mondott Papp László, Debrecen polgármestere, aki hangsúlyozta, a DSC-SI egyik legfontosabb feladata, hogy összefogja városunk sportéletét. Becsky András, a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezetője a kiemelkedő sporteredmények mellett felidézte a 2018-as év kulcsfontosságú hazai -és nemzetközi sporteseményeit, melyeknek a Cívisváros adott otthont. Mindemellett megemlítette a már befejezett, valamint a jelenleg is zajló beruházásokat a Sportcentrum által üzemeltetett létesítményekben.

Ezt követően a világ egyik legismertebb akrobatikus kosárlabda csapata, a magyar fiatalokból álló Lords of Gravity kápráztatta el a közönséget. A fiúk Európa legnevesebb kosárlabda arénái mellett több alkalommal felléptek az NBA-ben, a FIBA Világbajnokságon, a Forma 1-ben, ezúttal pedig a Főnix Csarnokban mutatták meg tudásukat.

A gálán díjazták a szakosztályok legjobb sportolóit és edzőiket, valamint a DSC-SI egészére tekintettel a Sportiskola legjobb női- férfi utánpótlás és felnőtt sportolóit, edzőiket, továbbá az év legjobb csapatát és edzőjét. Életmű díjjal elismerték egy olyan edző tevékenységét, aki hosszú éveken keresztül végzett kiváló utánpótlás-nevelő munkájával öregbítette a DSI hírnevét. A Jó tanuló-Jó sportoló címek mellett különdíjakat kaptak azok az utánpótlás versenyzők, akik nemzetközi versenyekre, korosztályos Európa, vagy világbajnokságra kvalifikálták magukat.  Kiosztották az év fő támogatója díjat, és a Sportiskoláért végzett, kiemelkedő munkáért járó emlékplakettet.

A gála végén Bárány László, mint magánszemély bejelentette, hogy fiaival és családjával együtt 1-1-1 millió forinttal támogatják a jövőben a DSC-SI három tehetséges, szép jövő előtt álló versenyzőjét és edzőiket, név szerint Ferenczi Nikolettet, Gál Kincsőt és Tóth Kristófot.

A díjazottak:

A szakosztályok legjobbjai:

Atlétika: Kozák Luca

Cselgáncs: Gönczi Dorina

Kézilabda fiú: Kocsis Tamás

Kézilabda lány: Csernyánszki Liliána

Kosárlabda fiú: Jankó Csaba

Kosárlabda lány: Hegedűs Dóra

Labdarúgás: Szabó Lajos Mátyás

Műkorcsolya: Tóth-Kurucz Luca

Tollaslabda: Tóth Kristóf

Triatlon: Molnár Róbert

Úszás: Gál Kincső

 

Jó tanuló - Jó sportoló elismerések:

Atlétika: Klekner Hanga

Cselgáncs: Süveges Fanni

Műkorcsolya: Juhász Petra

Tollaslabda: Orosz Tekla

Triatlon: Dobi Gergő

Úszás: Zombori-Szalontai Ferenc

Kézilabda lány: Silye Nanda

Kézilabda fiú: Kapusi Rentka Olivér

Kosárlabda lány: Futó Sára

Kosárlabda fiú: Illés Gergely

Labdarúgás: Nemes Zétény

 

Egyesületi díjak:

Év sportolója: Kozák Luca (atlétika)

Év női utánpótlás sportolója egyéniben: Ferenczi Nikolett (triatlon)

Év férfi utánpótlás sportolója egyéniben: Hodossy-Takács Sámuel (atlétika)

Év női utánpótlás sportolója csapatban: Panyi Anna (kézilabda)

Az év csapata a lányoknál: U13-as kézilabda csapat

Életműdíj: Jankovics Sándor (labdarúgó edző)

Emlékplakett a DSC-SI munkatársának: Huri Róbert

Az év edzője egyéni sportágban: Suba László (atlétika)

Az év edzője csapatsportágban: Bujárszki Ádám (kézilabda)

Az év fő támogatója: Trans-Sped Kft.


Különdíj: akik utánpótlás szinten nemzetközi versenyre kvalifikálták magukat EB/vb/Olimpiai Reménységek versenye

Atlétika szakosztály:

K. Szabó Gabriella

Hodossy-Takács Sámuel

Sós Barnabás

Halász Kristóf

Petrozsényi Júlia

Úszó szakosztály:

Gál Kincső

Triatlon szakosztály:

Dobi Gergő

Molnár Róbert

Dobi Lili

Kovács Gyula

Rózsa Sarolta

Kovács Korinna

Tollaslabda szakosztály:

Tóth Kristóf

Szoták Kitti

Orosz Tekla



Cikk nyomtatása