Harmadik helyen végzett a DSC-SI U13-as csapata az Üstökös Kupán!

2018. 11. 09. (péntek) 00.54

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban és Rácalmáson az országos utánpótlás kézilabda tornát.

A lányoknál hat (U9-U14), míg a fiúknál négy korosztályban(U10-U13) mérték össze tudásukat a fiatalok. A 96 csapatot felvonultató háromnapos tornán a DSC-SI leány kézilabda szakosztálya két korcsoportban, három gárdával vágott neki a küzdelmeknek. A Pinczés-Láng Emese által irányított U13-as ,,B”” és U12-es együttesünknek kiváló fejlődési lehetőséget jelentett a kupa. Az U-13-as korosztályban három, egyaránt négyes csoportba sorsolták a csapatokat. Bujárszki Ádám tanítványai imponáló magabiztossággal nyerték meg a kvartettet, ezt követően a kisdöntőben a Nemesvámos és a Győr ellen nem sikerült pontot szerezni, de a nagymúltú kupán elért bronzérem mindenképpen bizakodásra ad okot a jövőt illetően.  Örömteli, hogy a legeredményesebb játékos különdíját a DSC-SI tehetsége, Fekete Barbara vehette át.

A torna után a bronzérmes csapatunk edzője, Bujárszki Ádám elmondta:

,, Azért terveztük be az éves felkészülésbe ezt a rangos tornát, hogy tudjunk olyan csapatokkal is játszani, akikkel sajnos év közben nem, vagy csak nagyon ritkán találkozunk. A csoportmeccseken szépen építkeztünk. Legjobb meccsünket a Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia ellen játszottuk. Ezzel megnyertük a csoportunkat. Tudtuk, hogy a kisdöntőben két nagyon jól felkészített kiváló csapattal fogunk találkozni (Győr, Nemesvámos). A Nemesvámos ellen túl „rendesen” kézilabdáztunk az első félidőben, és ezt az olykor a durvaság határát feszegető védekezéssel az ellenfél ki is használta. A második félidőben megérkeztünk a meccsbe és hatalmas akarattal és szívvel küzdöttünk és kevés hiányzott, hogy megfordítsuk a mérkőzést. Mindösszesen 30 percünk volt „rápihenni” az újabb rangadóra. A Győri Audi ETO KC ellen egy félidőt bírtunk. Elfáradtunk mind fizikálisan, mind fejben. Átrobogott rajtunk a nagyon jó erőkből álló dinamikus, sokat futó komplex győri csapat. A torna megmutatta nekünk az utat, hogy hova kell fejlődni. De ezért még többet még jobban és még keményebben kell edzeni.”

Végeredmény:

U13 „A” csapat III. hely Edző: Bujárszki Ádám

U13 „B” csapat VIII. hely              Edző: Pinczés-Láng Emese

U12 csapat                         XI. hely Edző:     Pinczés-Láng Emese

Eredmények:    U13 „A” csapat

Csoportmeccsek:           

DSC – SI- Érd                      11:4

DSC – SI – Dunaújváros 16:7

DSC – SI – Dömsöd          21:6

Kisdöntő:

DSC – SI - Nemesvámos 13:15

DSC – SI – Győr 20:32

 



Cikk nyomtatása