Múltidéző: 2009

2020. 08. 24. (hétfő) 08.00


Július 1-én ünnepelte 20. születésnapját a Debreceni Sportcentrum, amely többek között a létesítmények üzemeltetése és a versenyeztetés mellett 32 világversenyt, valamint több tucat felnőtt és utánpótlás korosztályos bajnokságot szervezett és bonyolított le a két évtized alatt. Visszatekintő írásaink során felidézzük az aktuális év legfontosabb eseményeit, rendezvényeit, hazai-és nemzetközi szempontból.

A 2009-es évben újabb két világversenynek adott otthont Debrecen. Május 8. és 10. között a Főnix Csarnokban rendezték meg az U23-as Vívó Európa-bajnokságot, ahol a mieink minden várakozást felülmúlva teljesítettek, hiszen a három arany-és két ezüstéremmel Magyarország végzett az éremtáblázat élén. 




A háromnapos versenyen 30 ország több mint 300 vívója lépett pástra, és magyar szempontból már a pénteki nyitónap is tökéletesen sikerült. A női kardozóknál Pető Réka és Benkó Réka is beverekedte magát a legjobb négy közé, ahol mindketten egyaránt 15-10-re verték orosz és olasz ellenfelüket, hogy a fináléban már egymással nézhessenek farkasszemet. A magyar házidöntő végül Pető Réka sikerével ért véget. A férfi tőrözőknél Gátai Róbert egészen a döntőig menetelt, ott azonban az orosz Zserebcsenkóval szemben két tussal alulmaradt. 




Másnap sem maradtunk érem nélkül, sőt abból is a legfényesebb jutott! A férfi párbajtőrözőknél Hanczvikkel Márk nem talált legyőzőre, az elődöntőben 12-12 után ráadástussal verte a norvég színekben szerepelő Bartosz Piaseckit, majd a fináléban simán verte a lengyel Piotr Kruczeket (15-10). 

Az Eb utolsó versenynapján a 2007-ben csapatban felnőtt világbajnok Szilágyi áron a csoportszakaszban mind a hat asszóját megnyerte, így a főtáblán csupán a 32 között kellett bekapcsolódnia a küzdelmekbe. Az azóta kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi magabiztosan menetelt tovább, az elődöntőben az olasz Luigi Miraccolo sem tudta megállítani. Az aranyért az orosz Venjamin Resetnyikov következett. Szilágyi villámrajtot vett, 8:3-ra elhúzott, riválisa azonban 10:10-nél utolérte, a vége viszont megint a magyar kardozónak sikerült jobban (15:11), így a lehető legjobb forgatókönyvvel ért véget a cívisvárosi kontinensviadal. 




Az év utolsó hónapjában hat válogatott küzdött meg a helyezésekért az U20-as jégkorong divízió II-es világbajnokságon. A mieink az első négy meccsüket megnyerték Spanyolország, a Koreai Köztársaság, Kína és Mexikó ellen, majd a zárónapon Nagy -Britannia következett, már a feljutásért. A Főnix Csarnokban a mintegy 2500 szurkoló bízott benne, hogy sikerül a briteket kétvállra fektetni. Hiába a gyors magyar vezetés, az első harmad végén már 2-1 volt, oda.  A középső 20 percben újra jött a fordulat, 3-2 a magyaroknak, de az angolszász csapat ismét magához ragadta a vezetést (3-4). 




A záró felvonásban sikerült egyenlítenünk, így jöhetett a hosszabbítás, a számtalan kimaradt helyzet és a szétlövés, ahol a magyar fiatalok kétszer, míg a britek csak egyszer hibáztak, ezzel megnyerték a debreceni vb-t, és egy szinttel feljebb léptek.


Hamarosan folytatjuk 2010-zel.



Cikk nyomtatása