Óriási veszteség érte a magyar vízilabdát

2020. 06. 18. (csütörtök) 12.06

Néhány óra leforgása alatt két, egyaránt háromszoros olimpiai bajnok hunyta le örökre a szemét.

Szerda este szomorúan olvashattunk arról, hogy életének 84. évében elhunyt Kárpáti György, aki minden idők legfiatalabb magyar játékosaként (17 évesen) állhatott fel a dobogóra az 1952-es helsinki olimpián. Halálával az ötvenes évek aranygenerációjának utolsó élő tagja távozott. A Nemzet Sportolója, a Halhatatlanok Klubjának tagja 162 alkalommal játszott a nemzeti válogatottban.

Sajnos ma reggel egy újabb tragikus, felfoghatatlan hír rázta meg a sportvilágot. 47 éves korában, súlyos betegség után csütörtök hajnalban elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya – közölte a Magyar Vízilabda-szövetség.

A világklasszis pólóst többször is megcsodálhattuk a Debreceni Sportuszodában, játékosként pl. 2007-ben az Ő vezetésével nyerte meg válogatottunk a görögök, a románok és a németek legyőzésével a Volvo Kupát. Évekkel később, egy csodálatos pályafutás után 2013 januárjától a magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitánya lett, majd néhány hónappal később elérte edzői pályafutása legnagyobb sikerét, amikor világbajnoki címet ünnepelhetett tanítványaival.

A vb-t megelőzően Világliga mérkőzésen – a románok ellen- a cívisvárosi létesítményben is szurkolhattunk a mieinknek, a part szélén a győztes hadvezérrel, Benedek Tiborral.

Sydney, Athén és Peking ötkarikás bajnoka idén májusban jelentette be, hogy minden, a vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől visszavonul. A világ valaha élt egyik legjobb pólósa igazi harcosként küzdött a gyilkos kórral, ezt a csatát -kegyetlen leírni- sajnos nem nyerhette meg…

A Debreceni Sportcentrum Kft. osztozik a Benedek és a Kárpáti család fájdalmában, minden dolgozónk nevében Együttérzésünket és őszinte részvétünket fejezzük ki!

Benedek Tibor, Kárpáti György, nyugodjanak békében!



Cikk nyomtatása