Nincs megállás, szerdán jön a Sopron!

2019. 04. 09. (kedd) 08.45

Szerdán 18 órától a Sopron KC együttesét fogadja a DEAC kosárlabdacsapata az NBI/A középszakaszának első fordulójában.

Az alapszakasz utolsó mérkőzésén eldőlt, hogy a Debreceni Egyetem kosarasai a 7. helyen végeztek, ezzel a középházban folytatják a küzdelmeket. Berényi Sándor együttese a bajnokság ezen szakaszában a Sopronnal, a Zalaegerszeggel, az Atomerőművel és a Kecskeméttel harcol majd a rájátszásért. Ehhez a négy riválisból legalább kettőt kell megelőzniük. A csapatok minden eredményüket hozzák magukkal, a mezőny sűrűsége miatt pedig gyakorlatilag egy új bajnokság kezdődik, hiszen mind az öt csapat egy győzelmen belül van.

Az SKC sokáig úgy tűnt, hogy az alsóházban folytatja, ám egy nagyszerű hajrával végül sikerült megcsípniük a 10. helyet. Az Alba Fehérvár elleni meglepően sima idegenbeli győzelem után a hazai pályán megverték a Szegedet is, igy Sabáli Balázs tanítványai továbbra is versenyben maradtak a rájátszásért. A DEAC és a Sopron teljesítményére a stabil hazai pálya, és a gyengébb idegenbeli mutató jellemző, a két csapat alapszakasz meccsein is egyaránt hazai győzelem született. December végén az SKC nyert 102-85 arányban, míg két héttel ezelőtt egy végig kiélezett meccsen tartotta otthon a két pontot a DEAC (104-97).

A középszakasz további mérkőzéseinek pontos időpontját az együttesek jelenleg is egyeztetik, de várhatóan napokon belül meg lesz a teljes menetrend. A jegyárak a középszakaszban sem változnak (felnőtt: 1200 Ft, diák/nyugdíjas 600 Ft), míg a bérletek a szezon hátralévő részében is érvényesek.



Cikk nyomtatása