Büntetők után kupagyőztes a DSC-SI!

2019. 01. 04. (péntek) 00.11

Mindkét csapatunk dobogóra állhatott a fővárosban megrendezett XXIV. Ferenczy Kupa kézilabda utánpótlás tornán.

A lányoknál hat, míg a fiúknál hét korosztályban vágtak neki a küzdelmeknek a csapatok. A DSC-SI két leány együttessel nevezett a tornára. A Jakab Márk által irányított U14-es csapatunk mindhárom csoportmeccsét megnyerte, majd az elődöntőben óriási csatában maradt alul a Budaörssel szemben (16-17). A harmadik helyért megrendezett összecsapáson újra sikerült megérezni a győzelem ízét, a Gyömrő elleni ötgólos siker után ismét volt ok az örömre (16-11).

Egy évvel fiatalabb csapatunk szintén százszázalékos teljesítménnyel zárta az első kört, majd a döntőbe jutásért kiütéssel nyertek Bujárszki Ádám tanítványai a Vecsés ellen (19-6). Lányainkra a Dabas gárdája várt a fináléban, a végig kiélezett találkozó végén 8-8 állt az eredményjelzőn, ezt követően, a hétméteresek után a DSC-SI emelhette magasba a kupát.

A rangos torna után Bujárszki Ádám elmondta: Mindkét csapatunk sikerrel vette a csoportmeccseket. Következtek az elődöntők. A Budaörs ellen egy végletekig kiélezett mérkőzésen egy góllal alulmaradt 2005-ös korosztályunk. Az U13-as elődöntőben a Vecsés ellen magabiztos játékot mutatva győztünk és jutottunk be a döntőbe. Az idősebb csapatunk a helyosztón a jó erőkből álló Gyömrőt verte szép játékkal és szerezte meg a bronzérmet. Az U13-as döntőbe a kupa két legjobb csapata jutott. Hatalmas mérkőzésen a rendes játékidőben 8:8-as döntetlen után hétméteresekkel sikerült megnyerni az aranyérmet. Gratulálunk a szép eredményekhez!

 

XXIV. Ferenczy Kupa Budapest

Eredmények U14: (8 csapat)

DSC – SI – BVSC – Zugló                24:7

DSC – SI – Gyömrői KA                  22:17

DSC – SI – Pénzügyőr SE                               22:10

Elődöntő:

DSC – SI - Moyra Budaörs Handball          16:17


III. helyért:

DSC – SI – Gyömrő KA                                   16:11

Eredmények U13: (9 csapat)

DSC – SI – PSN Zrt.                                          21:6

DSC – SI – Moyra Budaörs Handball         20:9

DSC – SI – XVI. kerületi KMSE                     12:10

Elődöntő:

DSC – SI – Vecsési SE                                     19:6

Döntő:

DSC – SI – Dabasi KC VSE                              8:8         hétméteresekkel 12:11

 



Cikk nyomtatása