Remek kezdés Berlinben!

2018. 08. 06. (hétfő) 23.18

Az Atlétikai Európa-bajnokság első napján a DSC-SI testvérpárosa, Koroknai Tibor és Máté is továbbjutott a 400 méteres gátfutás selejtezőiből.

A harmadik előfutamban először Máté mutatkozott be, aki 300 méterig vezetett, végül a negyedik helyen ért célba, de az 50.70 másodperces ideje a kilencedik legjobb lett, így továbbjutott. ,,Az első öt gát lazán sikerült, de utána kicsit rágörcsöltem, mert éreztem, hogy jönnek fel rám. A továbbjutással elégedett vagyok, az idő most nem számít. Majd holnap kifutom magam.”- fogalmazott a DSC-SI atlétája.

Bátyja, Tibor az ötödik futamban meggyőző teljesítményt nyújtott, és másodikként állította meg az órát 50.34-gyel. A Honvéd Kupán nemrég egyéni csúcsot futó sportoló elmondta: Próbáltam végig laza maradni, az eleje talán túl laza is lett, de sikerült, amit elterveztem. Nem is akartam harcolni az első helyért, éreztem, hogy nincsenek mögöttem. A 15. idővel jöttem ide, az elődöntőben bármi lehet.

A többi sprintszámhoz hasonlóan, 400 gáton a ranglista első 12 helyezettje  a kedden 19.45-kor kezdődő elődöntőben mutatkozik be.

 

Fotó és forrás: atletika.hu



Cikk nyomtatása