A Négyes Döntő résztvevői: Balatonfüredi KSE

2018. 04. 12. (csütörtök) 10.44

2016 és 2017 után április 14-én és 15-én újra a Főnix Csarnok ad otthont a Férfi Kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjének.

A két évvel ezelőtti bronzérmes Balatonfüred szombaton 15.15-től a címvédő Veszprémmel találkozik az elődöntőben. 2016-ban ugyanez a párharc a rekordbajnok sikerével ért véget (40-21). Érdekesség, hogy a füredieknél a vezetőedző Csoknyai István, a másodedző Zubjuk Igor és a kapusedző Szathmári János pályafutásuk legnagyobb sikereit a Veszprémmel érték el játékosként, de ugyanez igaz a kapus Fazekas Nándor esetében is.

Előzetes nyilatkozatok:

Csoknyai István vezetőedző: - Boldogok vagyunk, hogy két év után ismét részt vehetünk a férfi Magyar Kupa négyes döntőjében. Nagyon nehéz úton jutottunk el idáig, hiszen a Ferencváros, a Ceglédi KKSE és a Grundfos Tatabánya KC csapatát is csak egy góllal sikerült legyőznünk. A tornán szeretnénk megmutatni fiatalos lendületes játékunkat, célunk a minél jobb helyezés elérése.

Fazekas Nándor csapatkapitány: - Nagyon örülünk, nagy álmunk vált valóra, hogy ismét bejutottunk a Magyar Kupa döntőjébe. Két nehéz idegenbeli mérkőzés után nagy riválisunkat, a Tatabányát sikerült otthonunkban búcsúztatnunk, felejthetetlen mérkőzésen.  Szeretnénk maradandót alkotni, de tudjuk, hogy a remek együttesek jutottak a legjobb négy csapat közé. Reméljük, telt ház előtt tudunk pályára lépni, a papírforma alapján a Csurgó csapatával kell megküzdenünk a harmadik helyért, de természetesen mindent megteszünk, hogy fiatal csapatunk megszerezze a harmadik helyet és ismét éremmel a nyakunkban térhessünk haza Debrecenből.

 

Jegyek a www.kezilabdaszeretlek.hu/jegy oldalon vásárolhatók.

Férfi Magyar Kupa négyes döntő, Debrecen, Főnix Csarnok

Április 14., szombat, elődöntők:

13:00 MOL-Pick Szeged–Csurgói KK

15:15 Telekom Veszprém–Balatonfüredi KSE

Április 15., vasárnap:

15:15 bronzmérkőzés

17:45 döntő



Cikk nyomtatása