A Férfi Kosárlabda Magyar Kupa Nyolcas Döntő résztvevői: Szolnoki Olaj KK

2018. 02. 15. (csütörtök) 17.18

A 1959-ben alakult Tisza-parti együttes hétszeres magyar bajnokként és hatszoros kupagyőztesként indul neki a debreceni nyolcasdöntőnek.

Az 1991-es bajnok Olaj a 90-es évek első felében döntőzött először a kupában, rögtön sorozatban három alkalommal is (1993-1995), de a Körmend nyerte mindhárom döntőt. 2002-ben a Goran Miljkovic irányította alakulat ért fel először a csúcsra, majd az újabb első helyre öt évet kellett várni - a hazai pontvadászatot is behúzó, többek között Thomas Kelley és Vernard Hollins fémjelezte Pór-csapat 2007-ben nyerte meg a kiírást.

Az igazi aranykorszak a 2010-es évek elején kezdődött - a Szolnok 2011 óta minden évben legalább a döntőig jutott, négy első hely mellett három ezüstérem jutott számára osztályrészül. A régi rendszerben a 2011-es és 2012-es győzelem után 2013-ban az Alba Fehérvár verte őket, míg a nyolcasdöntős szisztéma bevezetését követően az első két ilyen jellegű finálét megnyerték 2014-ben és 2015-ben, egy évre rá a Körmend, tavaly pedig az Alba bizonyult jobbnak náluk a végső sikerért folyó találkozón.

A csapat vezetőedzője az a Dragan Aleksic, aki ebben a minőségében irányította a legutóbbi két szolnoki kupagyőztes alakulatot, de 2011-ben és 2012-ben Pór Péter segédedzőjeként is a dobogó legfelső fokán végzett, 2009-ben pedig a Péccsel még játékosként szerzett aranyérmet.

A jelenlegi keret három vezére Kendrick Perry, Vojvoda Dávid és Strahinja Milosevic, akik közül utóbbi kettő már a 2014-es és a 2015-ös kupagyőztes együttesnek is tagja volt, a szerb pedig a Szolnok legutóbbi kupasikerénél MVP-díjat is ünnepelhetett. Perry-hez is kapcsolódik egy érdekes történet: a Körmend 2015/16-os, kupaaranyat nyerő csapatával kezdte még az idényt, de szezon közben sérülés miatt távozott akkori klubjától, a vasiak pedig a pont Szolnokról szerződtetett Parrish Petty hathatós közreműködésének köszönhetően húzták be az aranyat.

A három vezér a FIBA Europe Cupban is jól teljesít, hiszen Vojvoda az ötödik a pontlistán (17.8), Perry és Milosevic pedig sokoldalúan kosaraznak, de a magyar válogatott kiválóságánál azt is illik kiemelni, hogy nem volt még olyan magyar bajnoki ebben az idényben, ahol 10 pont alatt maradt volna, és Perryvel is csak kétszer fordult ez elő. Milosevic a bajnokságban elmarad tőlük pontszerzésben, de neki a lepattanózásban, a társak pörgetésében és a védekezésben legalább akkora szerepe van, ráadásul az Alba Fehérvár elleni székesfehérvári rangadó az ő 21 pontos, 14 pattanós teljesítményének köszönhetően dőlt el csapata javára.

A Szolnok legnagyobb erőssége ebben a szezonban az, hogy több potenciális nyerőembere is van - a felsorolt három játékos mellett Quincy Fordtól és Luksa Andrictól sem meglepő egy-egy kiemelkedő produkció. Ford a szezon elején szórta a 20 pontokat is, a pattanózásban viszont mind a bajnokságban, mind a nemzetközi kupában kiemelkedő szerepe van azóta is, míg Andric a hazai pontvadászatban az esetek többségében csere, a FIBA Europe Cupban viszont hasznosságban a Perry-Vojvoda-Milosevics trió szintjén kosarazik.

Mellettük általában négy embert használ Alekszic mester, akik közül Tóth Ádám 2010-ben már volt kupagyőztes a ZTE-vel, Kovács Péter pedig 2009-ben jelenlegi mestere csapattársaként jutott fel a csúcsra a Pécs színeiben. Előbbinek fontos szerepe van Andric "váltótársaként", 7.5 pontot és 3.9 pattanót átlagol mérkőzésenként, és többször kezdő a magyar bajnokságban, mint a horvát, Kovácsnak pedig védekezőspecialistaként sokszor kell az ellenfél legjobb, épp pályán lévő pontszerzőjén dolgoznia. Polyák László hol több, hol kevesebb lehetőséget kap, de érdemes kiemelni a 47.2%-os triplázását, lesz azonban egy új ember is ebben a várhatóan 9 fős rotációban a debreceni kupahétvégén. Az amerikai Steven Browningot január végén szerződtette a szolnoki klub, ő az angol válogatott Tarik Phillip helyét hivatott átvenni, és egészen ponterősen mutatkozott be az Alba Fehérvár ellen. Jó kezű játékosként ismerik, aki emellett a társak kiszolgálásában sem elveszett.

A Szolnok a negyeddöntőben a Kecskeméttel találkozik, amelyet idén kétszer is legyőzött már, ráadásul mindkétszer 79-67-re. Az első, szolnoki, december 1-jei mérkőzésen az egyaránt 18 pontig jutó Vojvoda-Perry duó mellett a 13 pontos, 12 pattanós dupla-duplát hozó Ford volt a legjobb, míg a január 20-ai, kecskeméti összecsapáson hatan is eljutottak legalább 10 pontig, a nagy ötös mellett Polyák hibátlan, 5/5-ös triplamutatóval szerzett 15 egységet.

 

A Szolnoki Olaj KK pénteken 20.30-tól lép pályára a KTE-Duna Aszfalt ellen.

 

Jegyár:

Diák/Nyugdíjas: 600 Ft/nap

Felnőtt: 1200 Ft/nap

Online jegyvásárlás:

http://www.eventim.hu/hu/jegyek/zsiros-tibor-magyar-kupa-nyolcas-donto-debrecen-fonix-csarnok-484408/event.html


Magyar Kupa és Hepp Kupa Programja:

2018.02.16.

13:00 Pécsi VSK-VEOLIA – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

15:30 Zalakerámia ZTE KK – Atomerőmű SE

18:00 Alba Fehérvár – Egis Körmend (m4)

20:30 KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj KK

 

2018.02.17.

10:30 Salgótarján – Oroszlány (Hepp Kupa elődöntő)

13:00 Nyíregyháza – Pécs (Hepp Kupa elődöntő)

15:30 Magyar Kupa elődöntő 1.

18:00 Magyar Kupa elődöntő 2. (m4)

 

2018.02.18.

10:00 Hepp Kupa 3. hely

12:30 Hepp Kupa döntő

15:00 Magyar Kupa 3. hely

17:00 Magyar Kupa döntő (m4)



Cikk nyomtatása