Hajrá magyarok!

2017. 08. 31. (csütörtök) 12.56

Szerdán lejátszották a 3×3 World Tour Masters utolsó selejtezőit is, így már teljes a debreceni forduló mezőnye. A Bak Márton, Jávor Barna, Pék Dávid és Varga Ádám alkotta „beugrós” csapatnak nem sikerült a bravúr, ám így is nagyszerűen helytálltak a szakág specialistái ellen. A fennmaradó két szabadkártyát a szerb Belgrád és az ukrán Zaporizhzhya szerezte meg.

A kvalifikáció végeztével így kialakult a hosszúhétvége végleges programja. Csütörtökön a World Tour Masters csoportköreit rendezik, a Budapest néven induló magyar válogatott (Bíró Olivér, Mohácsi Máté, Tomislav Ivosev, Nebojsa Dukics) 19 óra 40 perctől a Monaco, míg 21 óra 25 perctől a világelső Novi Sad AlWahda csapatával mérkőzik meg. A csoportokból két csapat jut a másnapi negyeddöntőbe. A sorozat egyik legnépszerűbb kísérőprogramja a zsákolóverseny, melynek selejtezőjét pénteken 17 órától, döntőjét pedig háromnegyed kilenctől láthatjuk.

Pénteken már délelőtt elkezdődnek az összecsapások, hiszen a Debrecen Masters-al párhuzamosan az U18-as Európa-bajnokság is elkezdődik. A hölgyeknél pont a magyar lányok meccsével rajtol a torna, 11 órától a lettekkel csapnak össze, majd 14 órától az olaszokkal. A fiúk egy nappal később lépnek pályára, szombaton 17 óra 20 perctől Szerbiával, majd 21 órától Észtországgal játszanak a továbbjutásért. A kontinenstornán is két csapat jut tovább a csoportokból, a döntő vasárnap 21 óra 10 perckor kezdődik.

 




Cikk nyomtatása