Színvonalas mérkőzésekkel indult a debreceni kosárfesztivál!

2017. 08. 30. (szerda) 22.52

Jól sikerült a debreceni 3×3-as világversenyek főpróbája. A csütörtökön kezdődő World Tour Masters utolsó kvalifikációs versenyén hat csapat küzdött meg a kiadó két szabadkártyáért.

A kellemes nyárvégi melegben lejátszott mérkőzések nem csak szórakoztatóra, de rendkívül izgalmasra is sikerültek. A B-csoportban beugróként szerepelt a Pék Dávid, Varga Ádám, Bak Márton és Jávor Barna alkotta debreceni csapat, s bár gyakorlatilag egy nappal a verseny előtt tudták meg, hogy indulhatnak a versenyen, koránt sem vallottak szégyent a 3×3-as szakágra specializálódott mezőnyben. A csütörtökön és pénteken zajló főversenyre végül a szerb Belgrád és az ukrán Zaporizhzhya csapatai kvalifikálták magukat.

Holnap, a World Tour Masters első napján sem maradunk magyar érdekeltség nélkül, ugyanis a Budapest néven induló magyar válogatott is pályára lép. A mieink igazi halálcsoportba kerültek, hiszen a rendkívül atletikus Monaco mellett az idén még veretlen, címvédő Novi Sad AlWahda együttesével kerültek egy csoportba. A hercegségbeliekkel 19 óra 40 perckor, míg az első kiemelttel 20 óra 25 perckor játszanak. A csoportokból az első két helyezett jut a legjobb nyolc közé.

A World Tour Masters selejtező eredményei:

Belgrade (SRB) – London (GBR)  19 – 18

Aachen (GER) – Debrecen (HUN)  21 – 8

Vevey (SUI) – London (GBR) 19 – 17

Zaporizhzhya (UKR) – Debrecen (HUN) 21 – 15

Belgrade (SRB) – Vevey (SUI) 18 – 14

Aachen (GER) – Zaporizhzhya (UKR) 16 – 18




Cikk nyomtatása