Szép volt lányok!

2017. 07. 06. (csütörtök) 22.17

A 2004-es és a 2006-os korosztályban is a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola leány csapata győzött a kassai XVII. Summer Handball Cup nemzetközi kézilabda tornán.

A DSC-SI mindkét korcsoportban két-két csapattal nevezett a kupára, ahol az idősebbeknél tíz gárda, két csoportban küzdött meg a továbbjutást jelentő helyekért. Az első lépcsőfokot mindkét együttesünk gond nélkül vette, majd az elődöntőben épp egymással meccseltek. A fináléba végül Bujárszki Ádám tanítványai kerültek, akik az aranyról döntő találkozót is magabiztosan behúzták a Michalovce ellen. A bronzmeccsen nagy csatában szenvedett vereséget az egyébként egy évvel fiatalabb csapatunk.

A 2006-os születésűeknél a körmérkőzéses lebonyolítás, és a sikerrel megvívott elődöntők után borítékolható volt a DSC-SI arany, hiszen a legfontosabb találkozót Láng Emese és Horváth Csilla tanítványai vívták, mely előbbi együttesének sikerével végződött.

Külön öröm, hogy az egyéni elismeréseket mindkét korosztályban a cívisvárosi lányok gyűjtötték be.

 

 

 

2004-es korcsoport:

A csoport: FHT Košice, Bemaco Prešov, Iuventa Michalovce 2, Debreceni SC-SI 2(2005), Olimpia Konskie

B csoport : Iuventa Michalovce 1, Bernolákova Košice, MŠK Vranov, Debreceni SC-SI 1, Sporta Hlohovec

 

Elődöntő: DSC-SI 1 – DSC-SI 2: 28:18

Bronzmérkőzés: DSC – SI 2 – Presov: 10:11

Döntő: DSC- SI 1 – Michalovce:   15:8

 

Helyezések:

DSC – SI 1                                           I. hely   Edző: Bujárszki Ádám

DSC – SI 2(2005)                              IV. hely Edző: Tóth Rózsa

 

A torna legjobb játékosa: Panyi Anna

A torna gólkirálynője: Gém Léna

 

2006-os korcsoport:

1.Bemaco Prešov 1

2.Bemaco Prešov 2

3.HC Bardejov

4.Debreceni SI-SC 1

5.Debreceni SI-SC 2

 

Elődöntő: Bardejov – DSC - SI 2                 14:15

                Prešov 1 – DSC - SI 1                  15:18

Döntő:  DSC – SI 1 – DSC – SI 2                  4:3

 

Helyezések:

DSC – SI 1 I. hely                              Edző: Láng Emese

DSC – SI 2 II. hely                           Edző: Horváth Csilla  

 

A torna gólkirálynője: Borbély Petra

A torna legjobb kapusa. Bene Dóra

A torna legjobb játékosa: Balogh Lili



Cikk nyomtatása