Megállítja –e valaki a Veszprémet?

2017. 04. 14. (péntek) 11.03

A Főnix Csarnokban ma délután kezdetét veszi a Tippmix Férfi Kézilabda Magyar Kupa Négyes Döntője.

Nagypénteken 14.45.től a Veszprém –Csurgó elődöntővel indul a kétnapos kézilabda fieszta a Főnixben. A bakonyiak utoljára a 2008-as szegedi fináléban szenvedtek vereséget, azóta zsinórban nyolc alkalommal hódították el a serleget. Miklerék célja most sem lehet más, minthogy 2016 után újra Ők ünnepeljenek a cívisvárosban.  A másik párharcban a Szeged és a Tatabánya összecsapásán utóbbi együttesben pályára lép az a fiatalember, aki 6 és 16 éves kora között a Debreceni Sportiskola színeiben játszott, itt sajátította el a játék alapjait nevelőedzőjétől, Dobszai Jenőtől.

A debreceni születésű Juhász Ádám 2016 novemberében mutatkozott be a magyar válogatottban, Nyíregyházán a Lettország elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Azóta szinte kirobbanthatatlan a nemzeti csapatból. Élete első világversenyén pályára lépett az idei, franciaországi világbajnokságon, ahol többek között a nyolcaddöntőben négy gólt szerzett az olimpiai bajnok Dánia ellen.

Egyértelmű, a Szeged a revánsra készül a tavalyi, hétméteresekkel elbukott finálé után. A Tisza-partiak talán most még egységesebbek, mint az előző szezonban, ezt a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában a Silkeborg a saját bőrén is megtapasztalta, hiszen Balogh Zsolték oda-vissza verték a dánokat.

Várjuk a kézilabda csemegét!

 

Előzetes nyilatkozatok:

Xavi Sabate, a Veszprém vezetőedzője: Harcolni fogunk a kupáért, hiszen a Veszprém olyan csapat, amelynek mindig versenyben kell lennie a címekért. Az első lépés az, hogy legyőzzük a Csurgót. Mi vagyunk az esélyesek, de mint mindig, most is tiszteljük az ellenfelünket. Szeretnénk nyerni és a lehető legjobb formában érkezni a döntőbe. A célunk egyértelműen a kupa elhódítása. Amikor két meccset játszol huszonnégy órán belül, akkor nagyon fontos a játékosok fizikai állapota. Megpróbálunk minél jobb fizikai állapotban érkezni az elődöntőre és a döntőre egyaránt. A döntő minden bizonnyal nagyon kemény mérkőzés lesz.

Nagy László, a Veszprém csapatkapitánya: Szeretnénk megvédeni a címünket, de persze tudjuk azt, hogy előtte a Csurgót le kell győzni az elődöntőben. Úgy gondolom, hogy magunkkal kell foglalkoznunk, és az elmúlt mérkőzések pozitív dolgait átmenteni, vagy még rátenni egy lapáttal. Kulcsfontosságú lehet a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, amiből tudnánk futni és könnyű gólokat szerezni lerohanásból. Egyértelmű, hogy nem egy-két játékos teljesítményére alapozunk, hanem az egész csapat kell a sikerhez és a kupa megszerzéséhez. Bízunk benne, hogy Debrecenbe is sok Veszprém-szurkoló kísér majd el minket csakúgy, mint az elmúlt évben.

Sótonyi László, a Csurgó vezetőedzője: A csapatnak ebben az évben nagy álma vált valóra azzal,hogy 2013 után újra a négyes döntőben képviselteti magát. Emiatt nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen szó szerint”kiküzdötték” azt, hogy itt lehessünk Debrecenben. Hozzá kell tennem rögtön, hogy erőn felüli teljesítménnyel jutottunk el ide, és itt sem vagyunk favoritok senkivel szemben. Ennek ellenére megpróbáljuk a legjobb arcunkat mutatni a kilátogató nézőknek, és minden mérkőzésen a maximumot nyújtani!

Bartucz László, a Csurgó kapusa: Nagyon örülünk,hogy bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Bízom benne, hogy ezzel nem elégedtünk meg, és komolyan harcba szállunk a harmadik helyért. Nyilván látni kell, hogy nem mi vagyunk az esélyesek egyik mérkőzésen sem, viszont a mi erőnk a csapatmunkában rejlik, és képesnek tartom magunkat nagy siker elérésére, ami a mi esetünkben a bronzérem megszerzése lehet. Reméljük, sok szurkolónk elkísér minket Debrecenbe, és támogatásukkal elérhetjük céljainkat.

Vladan Matics, a Tatabánya vezetőedzője: Nagy terhelés alatt vagyunk, hiszen három fronton is küzdünk, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mellett az EHF-kupában is állunk még. Év elején célul a magyar bajnoki bronzérmet, a Magyar Kupa négyes döntőjét és az EHF-kupa csoportkörébe való bejutást tűztük ki. Ebből kettő már megvalósult, hiszen ott lehetünk Debrecenben a Magyar Kupa négyes döntőjében. A terhelés nagy, de profik vagyunk és bízom benne, hogy ennek megfelelően a Magyar Kupában is helyt tudunk állni és jó meccseket tudunk majd játszani. Nagyon remélem, hogy nem lesz sérültünk, és meg tudjuk lepni a Szeged együttesét. Szoros eredményt szeretnénk elérni az elődöntőben, annak ellenére, hogy elődöntőbeli riválisunk a mérkőzés esélyese.

Dénes János, a Tatabánya csapatkapitánya: Nagyon örülünk, hogy bekerültünk a Magyar Kupa Final4-ba, nehéz sorozat előtt állunk, de szeretnénk jól szerepelni és meglepni a Szegedet az elődöntőben. Az álmunk a döntőbe jutás, nagyon motiváltak vagyunk, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.

Juan Carlos Pastor, a Szeged vezetőedzője: Számunkra a Magyar Kupa nagyon fontos versenye az évnek. A filozófiánk, hogy mérkőzésről- mérkőzésre készüljünk, így először a Tatabánya ellen játszódó elődöntőre fókuszálunk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk pénteken, így igyekszünk a lehető legjobban felkészülni az első találkozónkra. Bízunk benne, hogy ismét döntőt fogunk tudni játszani Debrecenben, és elhódíthatjuk a serleget.

Zubai Szabolcs, a Szeged csapatkapitánya: Úgy gondolom, hogy Magyarország négy legjobb csapata méri össze tudását a Debrecenben rendezendő Magyar Kupa négyes döntőn. Már az elődöntőben nagyon oda kell figyelnünk, mivel a Tatabánya nagyon jó csapat, ezt már nem egyszer bizonyította idén is, de a célunk a döntőbe kerülés. Amennyiben bejutunk a fináléba, legalább olyan jó mérkőzést szeretnénk játszani a Veszprémmel, mint a tavalyi évben, azonban reméljük, hogy a mérkőzés végén felénk billen majd a mérleg nyelve. Tudjuk, hogy a Veszprém a Magyar Kupa esélyese, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy Szegedre hozhassuk az áhított trófeát.

 

Program:

2017. április 14. (péntek)

14:45 TELEKOM VESZPRÉM-CSURGÓI KK

17:15 MOL PICK SZEGED-GRUNDFOS TATABÁNYA KC

2017. április 15. (szombat)

11:45 3. Helyért

14:15 Döntő

 



Cikk nyomtatása