Vese világnap Debrecenben

2017. 03. 03. (péntek) 09.44

Cívisvárosi sportolók is részt vesznek március 5-én a vese világnapjához kapcsolódó gyalogtúrán. A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában lakosság fórum, a dialízis centrumban pedig nyílt nap lesz.

A vesebetegségek kialakulása és az elhízás közti összefüggésekre hívják fel a figyelmet a Debreceni Egyetem szakemberei március 5-én, vasárnap a vese világnapjához csatlakozva, melynek idei jelmondat: „Mozgásban a vese egészségéért!”

- A magyarok jelentős súlytöbbletének és kirívóan rossz egészségi állapotának alapvető oka a kevés mozgás és az egészségtelen táplálkozás. Hazánkban három felnőttből kettő túlsúlyos vagy elhízott. Az elmúlt 20 évben megháromszorozódott az elhízott gyermekek száma, így ma már minden harmadik gyerek küzd súlytöbblettel – sorolja Balla József, a Debreceni Egyetem Nephrologiai Tanszékének vezetője.

A professzor kiemelten fontosnak tartja a sportra és egészséges életmódra nevelést már gyermekkorban, hiszem az elhízás az egyik legjelentősebb kockázati tényezője a vesebetegség kialakulásának.

- Az elhízás közvetve és közvetlenül is krónikus vesebetegséghez vezethet. Drasztikusan növeli a kettes típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, amelyek a krónikus vesebetegség fő rizikófaktorai. Emellett közvetlen vesekárosodást is okozhat – figyelmeztet a veszélyekre Kárpáti István, a Népegészségügyi Medicina Tanszék vezetője, a Magyar Nephrologiai Társaság főtitkára.

Azoknál az embereknél, akik túlsúlyosak vagy elhízottak, 2-7-szer nagyobb a végstádiumú vesebetegség kialakulásának az esélye, mint a normál testsúlyúaknál. Hazánkban minden tizedik ember érintett valamilyen vesebetegségben, a felnőtt nephrológiai szakrendeléseken évente ellátott több mint 100 ezer vesebeteg közül 6500 már végstádiumú veseelégtelenségben szenved, rendszeres dialízis kezelésre szorul.

Mátyus János, a Nephrologiai Tanszék egyetemi docense arra hívja fel a figyelmet, hogy az idült vesebetegségben jelentősen felgyorsul az érelmeszesedés, ezért a betegek többsége szív- és érrendszeri betegségek miatt meghal, mielőtt még vesepótló kezelésre szükség lenne.

Az elhízás, így a krónikus vesebetegség is nagyrészt megelőzhető egészséges életmóddal, megfelelő táplálkozással és a rendszeres sportolással. Ennek jegyében idén is a prevenciót hangsúlyozó programokkal rendezik meg a vese világnapját, melyet magyar kezdeményezésre minden év márciusának második csütörtökén tartanak. A világnaphoz a Debreceni Egyetem Klinikai Központja március 5-én, vasárnap gyalogtúrával, lakossági fórummal, nyílt nappal csatlakozik.

A Nagytemplomtól 9 órakor induló reggeli sétán az egyetem hallgatói, vesebetegek és sportolók is részt vesznek, de bárki csatlakozhat a menethez. A résztvevők a 10 órától kezdődő lakossági fórumon a népbetegségnek számító krónikus vesebetegség veszélyeiről, az elhízás és a vesebetegségek kapcsolatáról, a megelőzésről valamint a kezelési lehetőségekről kérdezhetik a Klinikai Központ szakembereit, az In Vitro Diagnosztikai Tömbben. A nyílt napon 12 órától a Dialízis Központban folyó munkát is megismerhetik az érdeklődők, akik az értékes ismereteken túl ajándékokkal is gazdagodhatnak. Egyebek mellett wellness hétvégét, vacsorameghívást és a DVSC-TVP kézilabdázói által dedikált labdát sorsolják ki az ingyenes rendezvény résztvevői között.

A Debreceni Sportcentrum Kft. is népszerűsíti az eseményt, sőt az ajándék labdákat a sokszoros magyar bajnok középtávfutó, jelenleg a belgrádi Fedettpályás Atlétikai Eb-n szereplő Kazi Tamás is aláírta. A Sportcentrum felkérésére a labdákat a Debreceni Hoki Klub és a DEAC Kamilla Gyógyfürdő kosarasai szintén dedikálták.

A DSC-SI vese transzplantált, többszörös világbajnok és Európa csúcstartó szervátültetett atlétája is tiszteletét teszi a vasárnapi programokon. Mezei Gergő előzetesen elmondta:

,,Örültem a megkeresésnek a vesevilágnap kapcsán, mert azt hiszem, hogy az az ember vagyok aki ennek az éremnek mind a két oldalát megtapasztalta. Teljesen sosem voltam egészséges, de mikor volt transzplantált vesém megtapasztalhattam egy igen közeli állapotot. 17éves koromig súlyos veseelégtelenségben szenvedtem, s gyermekként nem is nagyon értettem, csak szabályok voltak, amiket be kellett tartani. Miután vesét kaptam kivirágoztam, mint egy földben szunnyadó termés, elkezdtem felnőtt fejjel gondolkodni, s felelősséget vállalni azért, ahogyan érzem magam, bár néha az ember ügyetlen, de ha így is van, levonja a tanulságot és kicsivel bölcsebben tovább lép.

Immáron két éve nincsen vesém és heti 3x4 órában dialízisre kell járnom. Amikor nem működik jól a testünk, az a lehetséges művészete, arra törekszem, hogy megtaláljam az egyensúlyt, korábban volt, hogy edzettem, napi hármat, most heti 3-4-et. Egészségesek vagyunk vagy sem, fontos, hogy karban tartsuk a testünket, mert ha nem használjuk, leépül, ez a dialízis mellett hatványozottan igaz. Az egészségeseknek az egyik legfontosabb a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, a dializáltaknál ez másképp van, akad, aki napi fél litert ihat, vannak akik többet. Nekem a só fogyasztásra és a bevitt folyadék mennyiségére kell figyelni. Emellett dializáltként jó néhány ételt nem ehetek, s sajnos van néhány kedvenc, amit csak igen korlátozott mennyiségben. Fontos, hogy hosszú távon gondolkodjunk, a pénzkeresés és a számlák kiegyenlítése mellett a testünk karban tartását elengedhetetlennek tartom. Hiszen még 20-30év múlva is szeretnénk egészségesek lenni, és egy jól működő test boldog tulajdonosai lenni!”



Cikk nyomtatása